Cedartown a széles országút mentén terül el. Aki átutaztában elhalad mellette, aligha fogja figyelemre méltatni. Cedartownt csak azok látják szépnek, akik benne élnek, no meg a nebraskai bennszülöttek, akiket – messze vidékeken járván – olykor elfog a honvágy az alacsony, lejtős dombok meg a hullámzó kalásztenger után. A hófúvás meg a havas eső olykor heteken át tartja kegyetlen markában Cedartownt. Máskor meg forró szelek jönnek délnyugat felől és lázt hozó leheletük végigsöpör a városon. Néha hetekig tart a szárazság, máskor hetekig zuhog az eső. De e végletek között akadnak olyan tökéletesen szép napok is – a frissen kaszált széna, az érett alma szagától és egyéb, fűszeres illatoktól terhesek -, hogy a préri szülötte ezeknél a napoknál szebbeket sem vízen, sem szárazföldön nem tud elképzelni.
A 19. század második felének pionírjait, nyugatra tartó, a prérik szűzföldjeit feltörő családok életét, a "mozgó határ" mára mítosszá lett Amerikáját mutatja be Aldrich regényfolyama, melynek első, önmagában is megálló darabja az És lámpást adott kezembe az Úr. A vadnyugati történet azonban az írónő tollán kegyes olvasmánnyá, dinamikus, vallásos, romantikus históriává válik, nevelő szándékkal. Azonban így is érdekes olvasmány, részint azért, mert a szerző sok hagyományt és szokást belülről ismer (maga is élt a "szűzföldeken"), részint azért, mert a mű azt a mítoszt is közvetíti, amit a pionírok örökítettek meg magukról.