Nem viseljük el a szenvedést - írja Elisabeth Elliot -, még a legenyhébb formájában sem. Nem bírjuk a kellemetlenséget, a késedelmet, a csalódást, a kényelmetlenséget...
Szem elől veszítettünk volna egy isteni törvényszerűséget? Vajon a szenvedés, a veszteség, sőt maga a halál is nem a létezés moll hangneme-e? Nem azért veszítjük el életünket, mert oly nagyon meg akarjuk tartani?
Ebben a könyvben egy szenvedést ismerő asszony elmélkedéseinek gyümölcseit olvashatjuk. A szenvedő keresztyénség évszázados tapasztalatait visszhangzó gondolatok inkább a szívet, mintsem a hideg észt szólítják meg. Az alázatos lélek számára azonban feltárul a természet körforgásából is ismert igazság: az élet a halálból támad, sőt megsokszorozódik, de csak akkor, ha előbb a mag a földbe hull és elhal. E meleg hangú, részvétteljes könyvben Elisabeth Elliot saját és mások életéből vett példákkal mutatja be, hogy az Atya kezéből alázattal elfogadott szenvedések, fájdalmak és veszteségek hogyan alakulhatnak életté, és válhatnak javára mind másoknak, mind magának a szenvedőnek.
Jóhír (evangélium): Isten velünk van, ki lehet ellenünk?!