Felütötte sátorát: Bétel volt nyugatra, Hai pedig keletre, és ott oltárt épített az Úrnak" (1Móz 12,8).
Az imádás azt jelenti: a legjobbat adjuk Istennek abból, amit Ő adott nekünk. Bánj csínján ezzel a neked jutott "legjobbal". Valahányszor Isten megáld, add vissza neki az áldást szeretetből, mint ajándékot. Legyen időd Isten előtt elmélyedni, és add vissza neki az áldásokat, felszabadultan imádva Őt. Ha valamit megtartasz magadnak, szellemi erjedés támad benned, mint ahogyan a manna is megbűzhödött, amikor felhalmozták. Isten nem engedi, hogy szellemi ajándékait magadnak tartsd meg, azt akarja, hogy visszaadd neki, hogy mások számára tehesse áldássá.
Bétel az Istennel való közösség, Hai pedig a világ jelképe. Ábrahám e két hely között ütötte fel sátorát. Az Istennel való magános csendes közösségünk mélységétől függ érte végzett nyilvános szolgálatunk értéke. A kapkodás sohasem jó, mindig legyen elég időnk Isten imádására. De az Istennel töltött csendes napok is csapdává lehetnek. Ott verjünk sátrat, ahol tartósan csendben lehetünk Istennel, bármilyen lármás és hangos is e világban az életünk. Nem három fokozat az imádás, a várakozás és a munka. Nem ugorhatunk át az imádásból a várásba, a várásból a munkába, Isten elgondolása az, hogy ez a három együtt járjon: Urunk életében is egybefonódott. Ő nem sietett, de nem is pihent soha. Ez önfegyelem kérdése, nem érhetjük el egyszerre.