"Krisztus szeretete szorongat minket" (2Kor 5,14).
Pál elmondja, mennyire legyőzte, lenyűgözte, szinte satuba szorította Krisztus szeretete. Kevesen tudják, mit jelent, ha Isten szeretete megragad valakit. Minket inkább csak saját megtapasztalásaink kényszere tart fogva. Pált egyedül az az isteni szeretet ragadta meg, úgy hogy nem is volt semmi más az ő látóhatárán: "Krisztus szeretete szorongat." - Amikor egy ember életéből ezt hallod kicsendülni, félreérthetetlenül tudod, hogy annak az életében Isten Szelleme szabadon munkálkodik.
Amikor Isten Szent Szelleme újjászül valakit, bizonyságtételében azt hangsúlyozza, amit Isten adott neki, és ez így is van rendjén. De a Szent Szellem örökre kitörli ezt és akkor kezdjük megérteni, mit értett Jézus ezen: "Lesztek nekem tanúim!" (Csel 1,8). - Nem arról tanúskodunk, amit Jézus tehet - ez elemi fokú bizonyságtétel -, hanem neki tanúskodunk. Bármi történjék velünk, úgy tekintjük, mintha vele történnék, ha dicsérnek vagy szidnak, üldöznek vagy elismernek, mindent vele együtt fogadunk el. Senki más nem állhat így kí Jézusért, csak akit az Ő személyes hatalmának fensége kényszerít erre. Ezen múlik minden; különös, hogy erre jön rá legutoljára a keresztyén munkás. Pál megvallja, hogy őt Krisztus szeretete megragadta, mindent ezért tesz; akár bolondnak, akár okosnak tartják az emberek: nem törődik vele. Azért az egyért él, hogy meggyőzze az embereket Isten ítélőszékének valóságáról és Krisztus szeretetéről. Egyedül az hoz gyümölcsöt Istennek, ha így átadom magam Krisztus szeretetének. Ez sohasem a mi szentségünket, hanem mindig Isten szentségét és hatalmát bizonyítja az emberek előtt.