"Amit nektek a sötétben mondok; a világosságban mondjátok és amit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek" (Mt 10,27).
Időnként átvezet minket Isten a sötétség iskoláján, hogy megtanuljunk Őreá figyelni. Az énekes madarakat a sötétben tanítják énekelni; minket Isten a keze árnyékába helyez, míg megtanulunk Őreá figyelni. "Amit néktek a sötétben mondok..." - ügyelj arra, hol tesz át Isten a sötétbe és amikor ott vagy, ki ne nyisd a szád! Talán éppen most vesz körül a sötétség körülményeid folytán vagy Istennel való életedben? Akkor maradj nyugton. Ha a sötétben kinyitod a szádat, hamis hangnemben szólalsz meg: a sötétség a figyelés ideje. Másoknak se beszélj róla, ne keresd könyvekben, mi lehet a sötétség oka, hanem figyelj felfelé, mint aki hallgatózik. Ha másoknak beszélsz, nem hallod meg, amit Isten mond. Amikor homály vesz körül, figyelj, és Isten drága üzenetet ad majd neked valaki számára, amikor majd újra kijutsz a napfényre.
Minden sötét időszak után örömünk megalázottsággal keveredik össze - Ha csak örömünk van, kérdés, hogy hallottuk-e egyáltalán Istent -, örülünk annak, hogy hallottuk a szavát és megaláz, amiért olyan sokára hallottuk meg: "Milyen nehezen értettem meg! Pedig Isten napokon és heteken át mondta." Most adhatja meg Isten neked a megalázkodás ajándékát és vele együtt a szívnek azt a szelídségét, amely most már mindig kész Istenre figyelni.