"Ti is azért legyetek készek" (Lk 12,40).
A keresztyén munkásnak arra van a legnagyobb szüksége, hogy minduntalan szembenézzen Jézus Krisztussal. Ez nem könnyű, bármilyenek is keresztyén tapasztalataink. A harc nem a bűn, a nehézségek vagy a körülmények ellen folyik, hanem azért, mert olyan mértékben elmerülünk a munkába, hogy nem vagyunk készen mindig Jézus Krisztus elé állni. Egyedül erre van szükségünk, nem arra, hogy hitünket vagy hitvallásunkat és használhatóságunk kérdését vizsgálgassuk, hanem hogy Őrá nézzünk.
Jézus Krisztus ritkán jelenik meg ott, ahol várjuk. Éppen ott jelenik meg, ahol a legkevésbé várnánk, mégpedig többnyire egészen indokolatlanul és összefüggéstelenül. Egyetlen módon maradhat hűséges a munkás Istenéhez: ha készen van az Úr meglepetésszerű látogatásaira. Nem a szolgálat a döntő, hanem az a mély szellemi valóság, amely mindenkor Jézus Krisztust várja. Ez adja meg életünknek azt a csodaváró gyermeki magatartását, amit Ő megkíván tőlünk. Ha készen akarunk lenni Jézus Krisztus látogatására, fel kell hagynunk a vallásossággal (azaz azzal, hogy a vallást a kultúra magasabb fokaként műveljük) és szellemileg gyakorlatinak, valódinak kell lennünk.
Ha felnézel Jézus Krisztusra és korod vallásos felhívásait félretéve, szíveddel az Ő akaratán csüggsz, az Ő szellemében gondolkodol, akkor azt mondják majd rólad, hogy nem vagy gyakorlati ember és álmodozó vagy; de ha majd Ő a nap terhei és hősége közepette megjelenik, te leszel az egyetlen, aki készen van. Ne bízz senkiben, még a legnagyobb szentben sem, aki valaha e földön járt; hagyd figyelmen kívül, ha akadályoz abban, hogy lásd Jézus Krisztust.