"Még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk" (1Jn 3,2).
Természetünk hajlamos arra, hogy számítgassunk és mérlegeljünk, ezért a bizonytalanságban rosszat látunk. Úgy képzeljük, hogy valamilyen célra kell törnünk, pedig a szellemi életnek nem ilyen a természete. A szellemi élet természete az, hogy bizonyosságunk van a bizonytalanságban is, ezért sehol sem rakunk fészket. A józan ész azt mondja: "Tegyük fel, hogy ha ilyen helyzetben lennék..." Nem tudjuk belegondolni magunkat olyan helyzetbe, amiben még nem voltunk.
A józan eszünk szerinti élet egyik ismertelőjele a bizonyosság: de a szellemi életben ott van a bizonytalanság kegyelme. Ha bizonyossággal építünk Istenre, ez azt jelenti, hogy minden utunkban bizonytalanok vagyunk, nem tudjuk, mit hoz a holnap. Szomorú sóhajtozással szokták ezt így mondogatni, pedig inkább a lélegzetelállító várakozás kifejezése lehetne ez. Bizonytalanok vagyunk következő lépésünk felől, de bizonyosak vagyunk Istenben. Amint Istenre hagyatkozva megtesszük legközelebbi kötelességünket, Ő elhalmozza életünket meglepetésekkel. Ha bizonyos hitbeli irányt akarunk képviselni, valami meghal; már nem Istenben hiszünk, csak a benne való hitben. Jézus mondja: "Ha olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek..." A szellemi élet a gyermek élete. Nem vagyunk bizonytalanságban Isten felől, de bizonytalanok vagyunk abban, mit tesz Ő legközelebb. Ha csak a hitünkben vagyunk bizonyosak, szigorúak és méltóságteljesek leszünk. Nézeteinken pedig a végérvényesség átka van. Ha helyes viszonyban vagyunk Istennel, életünk tele van örvendező bizonytalansággal és várakozással.
"Higgyetek énbennem" - mondta az Úr Jézus. Nem azt mondta: "Higgyétek el ezt meg ezt felőlem". Bízd rá az egész életedet! Dicsőségesen bizonytalan, hogy hogyan, de Ő jönni fog. Maradj hű hozzá!