"Kicsoda az, aki féli az Urat?" (Zsolt 25,12)
Mi tölt be téged? Talán azt mondod: semmi! Pedig mindnyájunkat betölt valami, legtöbbször saját magunkkal vagyunk eltelve, vagy mint keresztyének - a megtapasztalásainkkal. A zsoltáros szerint Istennel kellene betelnünk. Isten töltse be a tudatunkat, ne pedig a róla való gondolkozás. Isten jelenléte töltse be teljes életünket kívül-belül. A gyermek tudata annyira anyjával van eltelve, hogy ha tudatosan nem is gondol rá, de ha valami baja támad, az anyjához tartozás érzése az, ami megmarad benne. Így élhetünk, mozoghatunk és létezhetünk mi is Istenben, láthatunk mindent Isten szemszögéből, ha mindig előtérbe nyomul bennünk az Isten-tudat.
Ha Isten betölt minket, semmi másnak nincs helye bennünk, se gondnak, se bánatnak, se félelemnek. Most értjük meg, miért mondja Urunk az aggodalmaskodást bűnnek. Hogy merünk hitetlenkedni, amikor Isten annyira körülvesz minket? Ha Istennel vagyunk betelve, biztos menedékünk van az ellenség minden támadása ellen.
"Lelke megmarad a jóban" (13) - nyomorúságban, félreértések, és rágalmak közepette is. Ha életünk el van rejtve Krisztussal együtt az Istenben (Kol 3,3), Ő megőriz minket a nyugalomban. Mi fosztjuk meg magunkat Isten állandó társaságának csodálatos kinyilatkoztatásától. "Isten a mi oltalmunk" (Zsolt 46,2). Ezen a védőfalon semmi sem törhet át.