"Ez a ti órátok és a sötétség hatalma" (Lk 22,53).
Az élet minden baja onnan ered, hogy nem nyugodtunk bele abba, hogy van bűn. Beszélhetsz az emberi természet nemességéről, de az emberi természetet átjárja valami, ami szemébe nevet minden eszményednek. Ha vonakodsz elismerni, hogy az emberben gonoszság és önzés, valami kétségtelenül rosszindulatú és gonosz lakik, akkor - ahelyett, hogy belenyugodnál, hogy ez ellened támad - megalkuszol vele és kijelented, hogy nincs értelme küzdeni ellene. Tekintetbe vetted-e a "sötétségnek ezt az óráját és hatalmát", vagy a bűnt önmagadban kizártnak tartod? Testi rokonaidban és barátaidban kibékültél-e már a bűn tényével? Ha nem, már a következő saroknál elejt és te megalkuszol vele. Ha kibékülsz a bűn tényével, egyszerre valóságosan látod a veszélyt. "Látom már, mit jelent ez." A bűn felismerése nem rontja meg a barátságot, inkább kölcsönösen felismerik azt a tényt, hogy az élet alapvetően tragikus. Mindig őrizkedj az olyan életfelfogástól, amely nem ismeri el azt a tényt, hogy van bűn.
Jézus Krisztus nem bízott az ember természetében, mégsem volt cinikus vagy gyanakvó, mert feltétlenül bízott abban, amit Ő tehet az emberi természetért. Azt a férfit vagy nőt őrizheti meg biztosan, akit megtisztított és nem azt, aki ártatlan. Sohasem az ártatlan ember a megbízható. Nem az a dolgunk, hogy ártatlanok legyünk: Isten azt kívánja, hogy tiszták legyünk. Az ártatlanság a gyermekre jellemző. Ne fogadjuk el azt a magatartást, amely nem számol a bűn tényével!