"Amely esztendőben meghalt Uzziás király, láttam az Urat" (Ézs 6,1).
Lelkünk történetében gyakran ismétlődik meg, hogy "eltűnik a hős". Isten újra meg újra elvesz valakit barátaink közül azért, hogy saját maga foglalhassa el a helyét. Ilyenkor ájulás környékez, elgyengülünk, gyávákká leszünk. Vegyük személyesen: amelyik évben meghalt az a valaki, aki olyan drága volt nekem, mint Isten - odadobtam mindent? - beteg lettem? - elcsüggedtem? Vagy - megláttam az Urat?
Jellemem állapotától függ, hogy meglátom-e Istent. A kijelentés a jellem szerint alakul. Mielőtt ezt elmondhatom: "Láttam az Urat", kell lennie valaminek a jellememben, ami összhangban van vele. Míg újjá nem születtem, míg nem láttam meg Isten országát, csak a saját előítéleteim vonalában látok. Szükségem van a külső események sebészi beavatkozására és a belső megtisztulásra.
Csak akkor tudjuk életünket összhangban tartani Istennel, ha Ő áll az első, a második és a harmadik helyen is, és más nem is számít többé. "Az egész világon nincs más, csak Te, én Istenem, rajtad kívül senki sincs."
Fizesd az árát állandóan! Hadd lássa Isten, hogy hajlandó vagy a tőle nyert látás szerint élni.