"Ő azonban nem akarta meginni, hanem kiöntötte azt az Úrnak" (2Sám 23,16).
Mi volt neked az utóbbi időben olyan, mint Dávidnak a betlehemi forrás vize: szeretet, barátság, szellemi áldás? Ezt a vizet csak saját lelked kárára ihatod ki a magad megelégítésére. Ha megteszed, nem öntheted ki az Úrnak. Semmit nem szentelhetsz oda az Úrnak, amivel saját kívánságodat szeretnéd kielégíteni. Ha Isten valamelyik áldásának csak haszonélvezője vagy, az megront téged; oda kell áldoznod, kiöntened, azt kell tenned vele, amit a józan ész értelmetlen tékozlásnak mond.
Hogyan önthetem ki az Úr előtt a természetes szeretetet vagy a szellemi áldást? Csak egyféleképpen: belső elhatározással! Embertársaink egyes cselekedeteit sohasem fogadhatnánk el, ha nem ismernénk Istent, mert nincs módunkban visszafizetni. De amint ezt mondom: "ez túlságosan nagy és értékes nekem; egyáltalán nem embernek van szánva, ki kell öntenem az Úrnak", akkor ezek élő víz folyamaként ömlenek mások felé. Ha nem öntöm ki az Úrnak, akkor nemcsak engem veszélyeztetnek, hanem azokat is, akiket szeretek, mert élvezetvággyá torzulnak. Olyanban is lehetünk élvezetvágyók, ami nem rút és nem aljas. A szeretetnek meg kell tisztulnia azáltal, hogy kiöntjük az Úrnak.
Ha savanyú és megkeseredett lettél, azért van, mert valamilyen áldást megtartottál magadnak, holott ha kiöntötted volna az Úrnak, te lettél volna a leggazdagabb ember, aki valaha e földön élt. Ha Urad áldásait megtartod magadnak és nem tanulod meg kiönteni Őelé, akkor mások nem láthatják meg általad a Királyt és nem "láthatnak széles országot" (Ézs 33,17).