"Vigyázzatok énvelem" (Mt 26,38).
"Vigyázzatok énvelem" - ne általában vigyázzatok, a magatok szemszögéből kiindulva, hanem vigyázzatok egészen énvelem. Új életünk első szakaszaiban nem Jézussal, hanem csak érte vigyázunk. Nem abban az értelemben, amint a Biblia kijelenti, azaz életünk hétköznapi körülményei között. Urunk szeretne eggyé tenni minket magával - Gecsemánénkon keresztül -, de mi nem akarunk átmenni ezen a szenvedésen és ezt mondjuk: "Ó, Uram, nem tudom megérteni, miért kell ennek így lennie; olyan keserű." Hogyan vigyázhatnánk valakivel, aki ennyire rejtélyes? Hogy is érthetnénk meg Jézust és őrködnénk vele Gecsemánéjában, amikor még azt sem értjük, miért kell szenvednie? Nem tudjuk, hogyan vigyázzunk vele; csak azt szoktuk meg, hogy Ő virrasszon velünk.
A tanítványok szerették Jézus Krisztust természetes szeretetük végső határáig, de nem értették meg, mi a célja. A Gecsemáné kertjében a szomorúság álmát aludták és a legbizalmasabb együttlét három éve után "mindannyian elhagyták Őt és elfutottak".
"És megteltek mindnyájan Szent Szellemmel" (Csel 2,4), ugyanazok, akik elhagyták. Közben valami csodálatos történt: az Úr meghalt, feltámadt és mennybe ment - a tanítványokat pedig betöltötte a Szent Szellem. Az Úr azt mondta: "Vesztek erőt, miután a Szent Szellem eljön reátok", és ez azt jelentette, hogy most már tudtak vigyázni vele hátralevő életük folyamán.
Mt 26. 38 Ekkor monda nékik: Felette igen szomorú az én lelkem mind halálig! maradjatok itt és vigyázzatok én velem.