"...ha valamit tehetsz, légy segítségül nékünk, könyörülve rajtunk" (Mk 9,22).
Minden felemelő időszak után hirtelen lökéssel visszaesünk azokba a dolgokba, amelyek sem nem szépek, sem nem költőiek, nem is izgalmasak. A hegycsúcs magasságát le lehet mérni a völgy szürke robotján. Mégis a völgyben kell Isten dicsőségére élnünk. Látjuk az Ő dicsőségét a hegyen, de ott nem élhetünk. A megaláztatás völgyében válik hűségünk értékessé Isten számára, itt bizonyul hitünk valódinak. Legtöbben csak akkor tudunk valamit tenni, ha a hősi magaslaton járunk - szívünk természetes önzése miatt van ez. De Isten azt akarja, hogy a völgy durvára hasított lejtőjén éljünk a vele való személyes kapcsolatunkból vele összhangban. Péter úgy gondolta, pompás dolog lett volna ott maradni a hegyen, de Jézus Krisztus levitte tanítványait a völgybe, arra a helyre, ahol megkapják a látomás magyarázatát.
"Ha valamit tehetsz..." Le kell jönnünk a megaláztatás völgyébe, hogy kipusztuljon belőlünk a kételkedés. Nézz vissza megtapasztalásodra és úgy találod, hogy kételkedtél az Ő hatalmában mindaddig, amíg fel nem ismerted, kicsoda Jézus Krisztus. Mikor a hegyen voltál, mindent elhittél, de mi történt, amikor a völgyben a rideg tényekkel kellett szembenézned? Talán képes vagy bizonyságot tenni megszentelődésedről, de mi van azzal, ami most megaláztatást jelent neked? Amikor legutoljára fenn voltál a hegyen Istennel, megláttad, hogy minden hatalom az Úr Jézusé mennyen és földön. Itt a megaláztatás völgyében mégis kételkedsz?