"Mert ez az Isten akarata, a ti szentté lételetek" (1Tesz 4,3).
Nem kérdés, hogy Isten kész-e engem megszentelni, de én akarom-e? Kész vagyok-e engedni, hogy megtegye bennem mindazt, ami lehetővé vált a megváltás által? Hajlandó vagyok-e megengedni Jézusnak, hogy szentségül legyen nekem és hogy élete nyilvánvalóvá legyen az én halandó testemben? Vigyázz, ne mondd: "Ó, úgy vágyódom a megszentelődésre!" Nem igaz! - Ne vágyódj, inkább tedd meg vágyódás helyett. "Jövök semmit nem hozva!" Fogadd el Jézus Krisztust feltétlen hittel, hogy szentségül legyen neked (1Kor 1,30), és akkor az Ő váltságának nagy csodája is valósággá lesz benned. Enyém mindaz, amit Jézus számomra lehetővé tett, Isten szerető ajándékként adja annak alapján, amit értem elvégzett. Nekem, mint megváltott és megszentelt léleknek a magatartása a mélyen alázatos szentség. Büszke szentség nem is létezik. Ez a szentség a halálos harcot vívó megbánás és a kibeszélhetetlen szégyen és megalázottság érzékelésére épül, de egyben annak a meglátására is, hogy Isten felkínálta nekem szeretetét már akkor, amikor még törődni sem akartam vele. Tökéletesen elvégzett mindent megváltásomért és megszentelődésemért (Róm 5,8). Csoda-e, ha Pál azt mondja: "Semmi... nem szakíthat el minket Isten szeretetétől, amely a mi Urunk Jézus Krisztusban van" (Róm 8,39).
A megszentelődés eggyé tesz engem Jézus Krisztussal és benne Istennel és mindezt kizárólag Krisztus fenséges váltsága alapján kaphatom meg. Soha ne tekintsd a következményt oknak. A következmény bennem az engedelmesség, a szolgálat, az imádság, a kimondhatatlan hála és imádat azért a csodálatos megszentelődésért, amit a váltság véghez vitt.