"Ha annyi hitetek volna, mint a mustármag..." (Mt 17,20).
Az az elképzelésünk, hogy Isten megjutalmaz minket hitünkért, és lehet, hogy eleinte így is van. De a hit nem nyerészkedésre való, hanem arra, hogy helyes viszonyba állítson Istennel és Isten számára új alkalom felénk. Istennek gyakran romba kell döntenie élményeidet, ha szent vagy - azért, hogy magával kapcsolatot teremtsen benned. Isten azt kívánja, hogy megértsd: ez hitből való élet, nem az Ő áldásaiban érzelmesen örvendező élet. Korábbi hitéleted alapos és erős volt ugyan, de megtapasztalásod kicsiny napsütötte pontja körül forgott, több volt benne az érzés, mint a hit, teli volt fénnyel és édességgel. Azután Isten visszavonta a tudatos áldásait annak érdekében, hogy megtanítson hitben járni. Most sokkal értékesebb vagy neki, mint akkor a tudatos élvezés és ragyogó bizonyságtétel napjaiban.
A hitet - természeténél fogva - ki kell próbálni, és a hit próbája nem az, hogy nehéznek találjuk Istenben bízni, hanem hogy Isten lénye egyre világosabban álljon gondolkozásunk előtt. A hitnek a maga gyakorlati kimunkálása közben a leírhatatlan elhagyatottság időszakain kell átmennie. Soha ne cseréld össze a hitpróbát az élet közönséges fegyelmezésével. Amit mi hitpróbának gondolunk, az sokszor kikerülhetetlen következménye annak, hogy élünk. A bibliai hit: az Istenben való hit mindazzal szemben, ami látszólag ellene mond - hű akar maradni Isten lényéhez, bármit tegyen is Ő! "Bár megöl engem, én mégis bízom benne" (Jób 13,15) - ez a hit legfenségesebb kifejezése az egész Bibliában.