"Amennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek" (1Pt 4,13).
Ha Isten téged eszközévé készít fel, akkor sok olyan tapasztaláson visz át, amelyek egyáltalán nem neked vannak szánva. Csak mert használhatóvá akar tenni az Ő kezében, képessé arra, hogy megértsd, mi megy végbe más lelkekben, azért visz át dolgokon, hogy soha ne lepődj meg, bármivel kerülsz is szembe. Nem tudsz bánni ezzel az emberrel! Miért nem? Isten elég alkalmat adott már neked, hogy ezen a vonalon is áthasson az Ő igazsága, de te eltűntél, mert ostobaságnak találtad, hogy időt szentelj ilyesmire.
Krisztus szenvedései nem a közönséges ember szenvedései. Ő "Isten akaratából" szenvedett, nem a mi egyéni szenvedéseink értelmében. Csak amikor kapcsolatunk van Jézus Krisztussal, akkor érthetjük meg, mi Isten terve velünk. A keresztyén ember kiműveléséhez hozzátartozik az is, hogy tudja, mi Isten célja. A keresztyénség történetében az volt az irányzat, hogy kikerüljék a Jézus Krisztus szenvedéseiben való részesülést. Az emberek megpróbálták Isten parancsait a saját elképzelésük szerint rövid úton teljesíteni. Isten útja mindig a szenvedés útja, a "hosszú, fáradságos út".
Részesedünk-e mi a Krisztus szenvedéseiben? Felkészültünk-e arra, hogy Isten kedvéért kiirtsuk személyes becsvágyunkat? Készen vagyunk-e arra, hogy átformálódásunk közben leromboljuk saját elhatározásainkat? Ez nem azt jelenti, hogy pontosan tudjuk, miért vezet Isten ezen az úton - ez szellemileg beképzeltté tenne minket. Soha sem vesszük észre mindjárt, hogy min akar most átvezetni Isten; csak átmegyünk rajta többé-kevésbé értetlenül, aztán egyszerre elérkezünk egy világos útszakaszra és ezt mondjuk: "Csodálatos! Hiszen Isten őrzött, pedig nem is tudtam!"