"Ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek..." (Mt 18,3).
Az Úrnak ezek a szavai megtérésünk kezdetére vonatkoznak, de nekünk szakadatlanul meg kell térnünk életünk minden napján, visszafordulni Isten felé, mint a gyermek. Ha a magunk eszében bízunk Isten helyett, ennek olyan következményei lesznek, amikért Isten minket von felelősségre. Amint testünk - Isten gondviselése folytán - új helyzetbe kerül, jól vigyázzunk, hogy természeti életünk engedelmeskedjék Isten Szent Szelleme parancsainak. Mert ha megtettük is egyszer, még nem bizonyos, hogy mindig így teszünk majd. A természetinek a szellemihez való viszonya az állandó megtérésben, megfordulásban áll, de éppen ez ellen tiltakozunk. Bármilyen helyzetbe kerüljünk is, Isten Szelleme változatlan marad és szabadítását sem lehet megmásítani, de nekünk kell "felöltöznünk az új embert". Isten mindig felelősségre von, ha ellenállunk abban, hogy visszatérjünk hozzá. Ennek az ellenállásnak mindig akaratos önfejűség a gyökere. Ne a természeti élet uralkodjon: Istennek kell uralkodnia bennünk!
Szellemi életünket gátolja, hogy nem akarunk folytonosan megtérni. Vannak idők, amikor makacsságunk még Isten trónja előtt is büszkélkedik és ezt mondja: "Nem akarom!" Függetlenségünket és akaratosságunkat istenítjük és hamis neveket adunk nekik. Amit Isten önfejűsködő gyengeségnek lát bennünk, azt mi erőnek hívjuk. Még egész nagy területei vannak életünknek, amik nincsenek alárendelve Istennek, és ezen csak állandó megtéréssel lehet segíteni. Így lassan, de biztosan a Szent Szellem uralma alá rendelhetjük az egész valónkat.