Zsolt. 55.5 Az én szívem reszket bennem, és a halál félelmei körülvettek engem.
A legnagyobb kínszenvedés a szív gyötrelme. Ha a testet éri valami szenvedés, az még csak elviselhető. Sőt ez alatt a szív esetleg még örvendezni is tud, megvetvén minden külső szenvedést. Mert mikor csak a test szenved, az jó megosztás és csak félszenvedés, melyben a szív öröme még ép maradhat. De mikor minden csak a szívre nehezedik, ember legyen, aki azt elhordozza. Különleges kegyelem és erő kell hozzá.
Dehát miért is enged Isten ilyen szenvedést az Ő szeretteire?
Először, hogy megóvja őket az elbizakodástól. Nehogy a nagy szentek, kik különleges kegyelmi ajándékokat nyertek Istentől, magukban bizakodva, éppen ezen bukjanak el. Ezért hát Isten keserűvel elegyíti az áldást, hogy ne mindig csak a Lélek erejét érezzék, hanem olykor hadd inogjon meg a hitük s hadd reszkessen egy kicsit a szívük. Hogy lássák, milyen gyengék önmagukban, hogy semmire se volnának képesek, ha Isten tiszta kegyelme meg nem tartaná őket.
Aztán azért is bocsát Isten az övéire szenvedést, hogy példaképül használhassa őket. Az elbizakodottaknak rettentésül, a késégbeesetteknek vigasztalásul.
Végül pedig rá akarja szorítani az Ő szentjeit a legfőbb vigasztalás keresésére. Hogy megtalálják Krisztust s nála maradjanak.
Látván jobbulásomat,
Nem bízom el magamat,
A jót te műveled;
Te adsz erőt Istenem,
Én akármint törekszem,