Kiszabadítja a foglyokat az Úr. (Zsolt 146,7)
Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. (Mt 5,10)
Istenünk! Megváltottál, bûneink terhétõl megszabadítottál. Imádunk szeretetedért!
Jézus így szólt: "Abbá, Atyám! Minden lehetséges neked: vedd el tõlem ezt a poharat; mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te." (Mk 14,36)
Jézus a Gecsemáné kertben leülteti tanítványait, s maga mellé veszi Pétert, Jakabot és Jánost, megkéri õket, hogy virrasszanak vele együtt, mert a kísértés órája ez. Itt még valóságosabban megmutatkozik a tény: az emberré lett Isten teljes sorsközösséget vállal velünk. Itt az Isten lett emberi, nem pedig az ember isteni. Átéli a test gyengeségét a lélekkel szemben. Fel is hívja a tanítványok figyelmét a komoly kísértésre. Itt nem segít Péter halált megvetõ bátorsága, az ima az egyetlen fegyver. Jézus imádkozik. Mert ki bírná kiinni minden nyomorúságunk poharát, bûneik büntetésével, az Atyától elhagyatva? Egyedül az a Jézus, aki elhagyatottságában is az Atyától várja az útmutatást. A kísértést legyõzve visszamegy az alvó tanítványokhoz. Jézus számára a kísértés elmúlt, a tanítványok azonban nincsenek felkészülve. És Jézus indul. A tanítványok szétszélednek. Látszólag kiszolgáltatottan, bûnösök kezében, valójában azonban kizárólagos hatalommal megy Jézus a kereszt felé, amelyen bevégzi a megváltást.
Szegények társa te, kés mártódott beléd, Betlehem követe, letérdelek eléd. Láttam földbe vetésed, napra növekedésed, magasba szökésed, halálba töretésed. Fölálltál büszke fiú ropogott derekad, zöld fejed fölemelted, nem hagytad el magad. Mert fülünkbe suhogtál, szívünk ereje voltál, hogy barmok ne legyünk, hogy emberek legyünk. Tûrtél te minket, fogunkat, kezünket, nevetted szemünket, megáldottad fejünket. Holtodban körülálltunk, gyönge testedre vártunk, vad kannibálok, veszett janicsárok. A halotti beszéded egy szó volt: élet, miérettünk meghaltál, mibennünk feltámadtál. Életünk fölött lángolj, utunkon messze világolj, zölded verjen szemünkbe, zölded csapdosson szívünkbe. (Kormos István)
Urunk! Te éltre hívsz. Segíts, hogy kapcsolatunk veled mélyüljön. Ámen.