Tetszett az Úrnak, hogy a saját népévé tegyen benneteket. (1Sám 12,22)
Az üdvösség a zsidók közül támad. (Jn 4,22)
Várom az Urat, várja a lelkem, és bízom ígéretében!
Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. (2Kor 4,10)
Isten elküldte egyszülött Fiát. Emberi testben jött közénk. Valóságos emberként és valóságos Istenként járt közöttünk. És meghalt, váltságul bûneinkért. De harmadnapra feltámadt. És most ott ül a mindenható Atya Isten jobbján.
Sokszor beérjük ennyivel. Elámulunk az Isten nagyságán és kegyelmén, és közben megfeledkezünk arról, hogy nekünk feladatunk is van.
Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat, a szentek közösségét. Ez a feladatunk. A szentek közösségévé kell válnunk. És ez nem olyan lehetetlen feladat, mint amilyennek elsõ hallásra tûnik.
Hiszen Jézus emberi testben élt és halt meg. Élete is láthatóvá válhat hát bennünk, közöttünk. Az egymással, testvéreinkkel való közösségben az õ teste és vére által. Lehetõséget kaptunk arra, hogy közösséggé váljunk általa. Nem ígéretek és üres frázisok által, amik máról holnapra semmivé válnak. De az õ halála és feltámadása által, amit mindannyian testünkben hordozunk.
Ezért lehetünk egyek a vele való közösségben. De ezzel a lehetõséggel élni kell. Hiszen esélyt kaptunk arra, hogy a mellettünk állóban felismerjük a testvérünket. Mert ami összeköt minket, az több mindennél, ami földi és felfogható: az maga az isteni kegyelem.
Csak Krisztus által tartozunk egymáshoz. Ám Krisztus által csakugyan egymáshoz tartozunk mindenestül és mindörökre. (Dietrich Bonhoeffer)
Mennyit ingadozom, mennyit kételkedem, mennyit hibázom, mennyit vétek! Jézusom, amennyi te vagy bennem, csakis annyit érek. Ámen.