És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert imé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen: mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Lukács 2,10-11.
Ezen a kis "néktek" szócskán újjongnunk kellene. Mert nem holmi fatuskónak, vagy a köveknek mondja ezt az angyal, hanem az embereknek. Nem is csupán egy-kettőnek, hanem az egész népnek. Mit kezdjünk hát vele? Kételkedjünk továbbra is az Isten kegyelmében? Mondogassuk, hogy Péter és Pál örülhet a egtartónak, de nékem szegény bűnösnek e drága kincshez nincs jogom?! De ha nem a tied, akkor hát kié? Tán bizony a ludak, récék és tehenek kedvéért jött a Krisztus? Nézz rá! Ha valami más teremtményen akart volna segíteni, akkor annak a képében jött volna el. Ő azonban ember Fia lett.
Kié legyen hát ez a gyermek, ha nem miénk, embereké?! Az angyalok nem szorulnak rá, az ördögöknek nem kell. Mi azonban rászorulurnk, aminthogy értünk lett emberré. Úgy illik hát, hogy örömmel vegyük, ahogy az angyal mondja: "Született néktek a Megtartó." Nem nagyszerű és dicső, hogy ilyen örömhírt hoz embernek angyal az égből? S újjongó angyalezrek bíztatnak, hogy mi is örvendezzünk s hálával vegyük e nagy kegyelmet?!
Írjuk hát a "néktek" szócskát lángbetűkkel a szívünkbe s Megtartónk születését fogadjuk örömmel.
Mennyböl jövén az angyalok,
Tőlük hallák a pásztorok,
Hogy egy kis gyermek született,
Amint nektek ígértetett.