Te vagy az én segítségem, ne vess el, ne hagyj el, szabadító Istenem! (Zsolt 27,9b)
Megjelent az Isten üdvözítõ kegyelme minden embernek. (Tit 2,11)
Adj hitet, Uram!
Noé megtett mindent, ahogy Isten megparancsolta neki. (1Móz 6,22)
Kezdenek összecsapni fölöttem a hullámok: egyre tornyosulnak elõttem az el nem végzett feladatok, de azért megpróbálom elvégezni õket, habár nem lesz könnyû: a lehetetlent most azonnal megteszem, a csodákra kicsit várni kell... Vagy mégsem, minek fárasszam magam, miért próbáljam végrehajtani a parancsokat?! Noénak sikerült... Még hogy Noé! Neki könnyû volt, csak egy bárkát kellett összeraknia. Mondjuk, abba belefért minden, családostul, állatostul. Hát kezdésképp nem is rossz, Noé, nem is rossz... Hogy csináltad? Csak úgy nekiálltál, tervek és gépek nélkül? Ennyire merész vagy? Mert nem volt mentõcsónakod, nem volt semmi biztosíték, csak a hatalmas bárka, színültig megpakolva. Vagy volt még valamid? Egy kis tartalék a tatban? Semmi tartalék?! Miben bíztál, Noé, mi vezérelt? Ennyire bíztál Istenben? Te vakon teljesítetted a parancsokat? - Igen, követni a parancsokat, tenni, amit az Úr megkíván tõlem. Ahogy Noé is tette: bátran venni a szerszámokat és építeni egy bárkát, pontosabban a bárkát. Az én bárkámat, a mi bárkánkat... De nem válok nevetségessé? Isten akarata nem lehet nevetséges. És mi lesz a jutalmam? Ami Noéé is: az élet.
És lassan, lassan a ritmus helyrezökken. / Az élet szívverése szelíden indul.
S a halálfélelemtõl halálra döbbent / Emberre néma ködfátyol borul. (...)
A város még ájult romokban hever, / Az ember lézeng, akár a patkány.
De érzed Istent? Elrejtve vad árny / Mögé galambok épülõ fészke e hely.
(Wass Albert)
Uram, segíts, adj erõt, hogy azt tehessem, ami a te szándékod! Úgy cselekedjem, hogy életem olyanná váljon, amilyenné te szeretnéd. Add, hogy életemben a te akaratod teljesüljön, ne az enyém, mert csak így találhatom meg a hozzád vezetõ utat. Ámen.