Te magad okoztad ezt magadnak, mert elhagytad Istenedet, az Urat, amikor a helyes úton akart vezetni. (Jer 2,17)
Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta. (Jn 3,36)
Mindenható Istenünk, add nekünk az élet vizét, mert szomjazzuk azt!
Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen! (Jel 22,17)
Az élet vize. Mit jelent ez? Szomjazni. Inni az élet vizébõl. Hát, szomjazom én? Tudom egyáltalán, mit jelent szomjazni? A lelkem szomjazott már. Szomjazott emberi szavakra, emberi gesztusokra. És sokszor történt meg, hogy szinte ittam valakinek a szavait. S ha végre elért az a szó, amire igazán vártam, ami után szomjaztam, s amit éheztem, újraéledtem.
Szó az utcán, szó az újságban, a rádióban. Szó egy barát szájából, szó az ellenség torkából. Szó a szomszédtól, a munkahelyen, a templomban a szószékrõl. Az éltetõ szó, az élet vize a szomjazónak. S ha nem jön, nincs továbblépés. Ha nem hangzik el, amit szomjaz a szív és szomjaz a fül, nincs élet. Ha nem hangzik Jézus Krisztus szava a szószékrõl, nincs holnap, nincs élet. Csak szikárság és szárazság. Én rettenetesen szomjazom.
Halott az a folyó, melybe nem ömlik új víz, halott a fa, mely nem nõ többé. (Lu Chin-yün)
Mindenható mennyei Atyám! Olyan vagyok Igéd nélkül, mint egy folyó, melyet nem táplál új víz. Elapadok, és lassan elfogyok. De tõled és belõled fakad a forrás, melytõl életre kelek, s hömpölygõ áradat lesz belõlem. Te, bölcs vagy és elõrelátó, ezért ne engedd, hogy hömpölygésem romboljon. Legyen inkább másokat magával ragadó, s csodálja mindenki a Forrást, melybõl folyók születettek. Ámen.