Uram, a te kezed tehet bárkit naggyá és erõssé. (1Krón 29,12)
Hûséges az Úr, aki megerõsít titeket, és megõriz a gonosztól. (2Thessz 3,3)
Az ünnep igéje:Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsõülnie? (Lk 24,26)
Uram, ne légy távol tõlem, siess segítségemre!
Az Úr az én kõsziklám, váram és megmentõm. (2Sám 22,2)
Erõs vár a mi Istenünk! Gyakran elhangzik ez a köszöntés, de belegondolunk-e, átérezzük-e, hogy mit jelentenek ezek a szavak? Mi, vagy inkább Ki van mögötte? Egy magas, erõs vár képe jelenik meg gondolataimban, ami biztonságos, és védelmez mindenkit, aki falain belül van. Isten az, aki megvéd, aki mindennek, az egész életünknek alapja kell, hogy legyen. Mert ez a sziklaszilárd alap megingathatatlan, amire biztonsággal lehet tovább építeni. Gyakran látunk olyan várakat, amik roppant magasak, tornyaik hatalmasak, az egekbe törnek, s amikor az ember felnéz rájuk, akkor olyan érzése támad, hogy az rögtön ráomlik. Szinte beleszédül a látványba.
Erõs vár az Isten, de még sincs olyan érzésem, hogy ez a vár összeroppantana nagyságával, hanem átfog, átölel, megóv: így védelmez. E nélkül minden bizonytalan, és elveszettnek érzi magát az ember. Ahogy a zsoltáros is leírja: Isten az oltalmunk minden nyomorúságban, nem kell félnünk semmi vésztõl, történhet bármi a világon, ha Isten velünk van, nem kell tartani semmi gondtól. Az Úr az én kõsziklám, váram, megmentõm. Erõs vár a mi Istenünk! Legyen ez mindennapunk alapja, bizonyossága. Ámen.
Mindenkoron azért csak õt áldom. Õt imádom, míg élek e világon. Szívemet intem: erõs vár az Isten, más üdvöd nincsen! (EÉ 338,4)
Hálával dicsõítünk téged, mennyei Atyánk, hogy megemlékezel népedrõl. Nem hagysz minket egyedül, gondoskodsz rólunk, segítségünkre sietsz a bajban. Te vagy a mi megmentõnk. Ámen.