Jézus, engedj közel magadhoz!
Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az Úr az istenfélőkhöz. (Zsolt 103,13)
Isten és istenfélők - apa és fia. Két viszony, amely között párhuzamosság, hasonlóság, egyezés van. Ami összeköti a kettőt: az irgalmasság. Ez az erény nem elnézés. A jó apa nem attól lesz irgalmassá, hogy elnézi gyermeke hibáit. Nem attól lesz irgalmassá, hogy mindent megenged neki. És nem attól lesz irgalmassá, hogy szeretete gyermekét minden veszélytől óvó-védő szeretet lesz. Az irgalom látja az elkövetett tetteket, és attól erős, attól apaszerű, attól óvó-védő, és attól lesz szeretetteljes igazán, hogy gyermekét segíti ráérezni cselekedetei fonákságára. Rádöbbent és tudatosít. S közben hallgat. Csend van. A fiú és az istenfélő szembesül ebben a csendben önmagával, szembesül viselkedésével, tetteivel, gondolataival - és tudja immár, hogy mit cselekedett. Tudja, hogy felelnie kell érte. Az irgalmas apa pedig hallgat. Nem elnézi fia tettét, hanem nézi a fiát, a szívébe lát. És ez a szív tisztul majd meg az Isten félelmében. Ez a szív ébred arra rá, hogy mit jelent az apa szeretete. Nem elnézést, és nem is letorkoló feddést. Azt a csendet jelenti, amelyben a lélek önmaga felé kinyílik, önmagához tér - felébred, ráébred arra, hogy ő ezt nem érdemli. Ráébred atyja szeretetére, és ekkor kezdődik benne igazán az Isten félelme.
Ha úgy vesszük az embereket, amilyenek, akkor rosszabbá tesszük őket. Ha úgy kezeljük őket, mintha azok lennének, akiknek kellene lenniük, akkor segítjük őket azzá válni, amivé válni képesek. (Goethe)
Istenem! Légy irgalmas hozzám, és halld meg könyörgésem. Segíts vétkeimet látnom, és segíts megbánnom azokat! Tudom, hogy csak te vagy az, akihez fordulhatok, te vagy, aki elviselsz, aki szeretsz s aki engem féltesz. Őrizz meg hatalmadban és ébressz hitet bennem! Ámen.