Olyan legyen a köztetek tartózkodó jövevény, mint a közületek való bennszülött! (3Móz 19,34a)
Amíg idõnk van, tegyünk jót mindenkivel. (Gal 6,10)
Uram! Szeretnék szeretni! Tudom, hogy te nagyon szeretsz. Köszönöm neked.
Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg ebben a szeretetben. (Jn 15,9)
Érthetetlen szeretet ez! Hisz az Atya leküldte Jézust a földre szenvedni, hogy bántalmazzák, leköpjék, megverjék, megalázzák, hogy meghaljon. Így szeretné az Atya a Fiút? Kérünk mi ebbõl? Azt gondolom, az ember szívesen elkerülné a szenvedést, de nem lehet. Még Jézusnak sem lehetett itt a földön. Mégis, érthetetlen módon, Jézus elviseli, magáévá teszi ezeket a szenvedéseket, sõt meg is fordítja azokat. A legnagyobb szenvedésbõl kapjuk az õ legnagyobb ajándékát! Hogy tudott így szenvedni, ilyen szentül? Jézus tudta, hogy szereti az Atya. Azt gondolom, ennyi elég volt neki. Elég-e nekünk, hogy tudjuk, Jézus is ennyire szeret minket? Talán ma nem is értékeljük, értjük ezt a szót: Szeretet! Talán ezt mondhatjuk: teljes odaadás. Teljes közösség. Teljes közelség. Teljesen közel, hozzá! Õ hozzánk. Ebben maradni. A szenvedésben is közel van, nem veszi el, de velünk van! Mert szeret. Ebben a szeretetben kell maradnunk! El kell hinnünk, hogy Jézus úgy szeret, hogy teljesen odaadja, odaadta magát. Ebben a tudatban kell és lehet élnünk. Rajtunk múlik, elhisszük-e, hogy õ vég nélkül szeret. Akkor is, mikor elfáradtunk, mikor elestünk. Õ felemel, magához vonz. Maradjunk ebben a szeretetben.
A Krisztussal való közösségnek nincsen keserû utóíze. Olyan, mint a nap folt nélkül, a hold fogyatkozás nélkül, a tenger apály nélkül - más szóval a boldogságnak egész mennyországa. (C. H. Spurgeon)
Érthetetlen vagy sokszor, Istenünk. Nem értelek, nem látom át sokszor, amit teszel. De add, hogy ne ismerni akarjalak, hanem szeretni. Te is szeretsz, pedig te sem biztos, hogy mindig értesz bennünket. Hadd szeresselek. Ámen.