Tiéd a nappal, az éjjel is tiéd, te tetted helyükre a csillagokat s a napot. (Zsolt 74,16)
Tõle, általa és érte van minden: övé a dicsõség mindörökké. (Róm 11,36)
Õ, ami tõle telt, azt tevé: Elõre megkente az én testemet a temetésre. (Márk 14,8)
Hányszor hangzik el a dicsekvõ ember ajkáról ez a mondat: "Én minden tõlem telhetõt megtettem!" Ez legtöbbször nem egyéb üres szólamnál.
Nem Mária mondta ezt magáról. Te mondtad ezt róla: "Õ, ami tõle telt, azt tevé." Ugyan mit tett ez az erõtlen asszonyka? Sokat nem tehetett. Nem tudta felõled elhárítani a zsidó vezetõk gyûlöletét. Nem tudta megakadályozni elítéltetésedet. Nem tudta levenni rólad a kereszt terhét, sem átvenni rólad a rád váró fájdalmat. De "ami tõle telt" - azt tette. Meg tudta mutatni hálás, ragaszkodó szeretetét.
Uram!
Erõtlen tehetetlenségem sokszor kínzó érzésként telepszik rám, amikor evangéliumod, egyházad szorongatott helyzetét látom. Kötelességem teljesítésében megakaszt a bajok hihetetlen aránya, amelyhez mérten az én erõm - semmi. És ezért legtöbbször tétlen maradok. Érzem: rászorulok ennek az egyszerû asszonynak a tanító példájára. Megkérdeztem most csöndesen magamban: hogyan tanulhatnám meg mindazt valóban megtenni, ami tõlem mégis csak telik?
Mária példája ezt mondja nekem: a Te lábadhoz telepedve, Igéd hallgatása és csöndes imádság közben megtanulhatom.