A népek szeme láttára bebizonyítom rajtatok, hogy szent vagyok. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. (Ez 20,41-42)
A királyi tisztviselõ szolgái mondták: Tegnap délután egy órakor hagyta el fiadat a láz. Megállapította tehát az apa, hogy éppen abban az órában, amelyben ezt mondta neki Jézus: "A te fiad él." És hitt õ, valamint egész háza népe. (Jn 4,52-53)
Add, Uram, hogy ne csak olvassam igédet, de értsem is, és eljusson hozzám üzenete! Ámen.
Nézz nyitott szemmel szolgád könyörgésére és népednek, Izráelnek a könyörgésére; hallgasd meg õket, valahányszor hozzád kiáltanak! (1Kir 8,52)
Sokszor úgy gondolkodunk Istenrõl, mintha õ is ember lenne. Ember, akinek ha éppen nincsen kedve, akkor nem hallgatja meg mások panaszait. Ember, aki csak fél füllel figyel oda ránk, mert saját gondolatai és dolgai foglalkoztatják õt, hiszen az sokkal fontosabb számára, mint más baja. Embernek tekintjük, aki számtalanszor, ha meg is hallgat minket, nem siet, hogy feltétlen nyakát törje a mi megsegítésünkre. Embernek, aki talán kényszeredetten simítja el problémáinkat.
Nem! Õ nem ilyen! Õ a mi Atyánk, aki szeretettel figyeli minden lépésünket. Figyel minden cselekedetünkre, és nem mulaszt el meghallgatni egyetlen kérõ szót sem! Nagyon fontos számára az, hogy gyermekei életének útját - a mi utunkat - egyengesse. Nem fáradt odafigyelni ránk, és nem untatják segélykiáltásaink! Nem tagadja meg tõlünk segítségét. S nem csupán a kiáltást hallja meg, hanem a halkan elsuttogott panaszt is, a bennünk gyötrõdõ, kiszabadulni nem tudó elfojtott hangot is, a ki nem mondott szót is. Ne aggodalmaskodjunk tehát, mert mindenki, aki az Úrhoz fordul, meghallgatásra lel!
Éppen a legegyszerûbb igazságokat érti meg a legkésõbb az ember. (Ludwig Feuerbach)
Megváltó Urunk! Ne hagyd, hogy a ránk váró terhek alatt összeroskadjunk! Add, hogy hozzád tudjunk kiáltani segítségért, és ne a magunk erejében bízzunk! Ámen.