Ti vagytok a tanúim - így szól az Úr. (Ézs 43,10)
Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. (Mk 16,15)
Drága Istenünk! Elénk adtad az élet és a halál útját. Segíts minket, hogy az életet válasszuk!
Ne a rosszat kövesd, hanem a jót. Aki a jót cselekszi, az Istentõl van, aki a roszszat cselekszi, az nem látta Istent. (3Jn 11)
Tény, hogy életünket két egymással szembenálló minõség, a jó és a rossz hatja át. Pillanatainkat hol egyik, hol másik uralja. Ahogyan mindannyian szenvedünk és menekülünk a rossztól, ugyanúgy egyként vágyunk a minket boldoggá tevõ jóra. A jóra való egyetemes igényünk még hétköznapi üdvözléseinkben is megmutatkozik: jó reggelt, napot, estét, hétvégét, utat, szerencsét stb. kívánunk egymásnak. Mondhatnánk: a jó közkincs.
János elmarasztalja Diotrefészt, aki nem fogadja be a testvéreket, a jövevényeket. S nemcsak, hogy nem gyakorolja a vendégszeretetet, de ezt még másoknak is megtiltja. A gyülekezet vezetõjeként, mintha megfeledkezne egy fontos krisztusi ismérvrõl: a befogadásról.
Pedig pont ennek az örömüzenetnek birtokosai vagyunk: Istenünk mindnyájunkat be- és elfogad. Mert jó! Õ jó. A kisgyermekeket példaképül állító, bûnösökkel vacsoráló, mindannyiunkat befogadó Jézust látva látjuk az Atyát. És minél többet látunk belõle, minél inkább megismerjük õt és szándékait, annál jobban szeretjük. Egymás befogadására a minket befogadó Úr indít.
Alleluja! Az Úrnak zengjen hála, mert jó és mindörökre megmarad jósága.
Ki tudja elmondani erejét, elzengeni dicséretét? Boldog, ki minden jóra felfigyel, igazságot cselekszik szüntelen. (106. zsoltár nyomán)
Urunk! Te jó vagy. Hadd ismerjünk meg téged! A te szereteted és jóságod minket is jóra indít. Te óvj meg a gonosz utaktól. Ámen.