Mindenikünk az ő felebarátjának kedveskedjék annak javára, épülésére. Római levél 15, 2.
A keresztyén ember azért él, hogy másoknak használjon s ne az embereket, hanem a bűneiket kisebbítse. Ezt pedig nem képes megtenni, ha nem hajlandó senkit elszenvedni s elhordozni gyarlóságaikat. Furcsa irgalmasság volna az, ha táplálni akarnád az éhezőket, megenyhíteni a szomjazókat, ruházni a mezíteleneket, meglátogatni a betegeket, ellenben nem tűrnéd, hogy az éhezők, szomjazók, mezítelenek és betegek hozzád jöjjenek és körülvegyenek. Ugyanis, ha nem vagy hajlandó a bűnösöket és gyarlókat elszenvedni, annyi az, mintha nem akarnál segítségükre lenni kegyességre. Tanuljuk meg azért ez igéből: a keresztyén szeretetszolgálat nem abban van, hogy a kegyeseket, igazakat és szenteket készen találja, hanem hogy kegyeseket, igazakat, szenteket teremtsen, büntetéssel, könyörgéssel, türelemmel, minden lehető eszközzel. A keresztyén ember is tehát nem azért van, hogy gazdagokat, erőseket, egészségeseket találjon, hanem hogy a szegényekből, gyengékből, betegekből ilyeneket teremtsen.
Testvéreim javáért
Fáradnom, küzdenem:
Erre segélj, oh Isten,
Én édes Istenem!
Én tövises pályámon
Ragyogjon szeretet,
Mert aki boldogít mást,
Boldog csak az tehet.