A szinoptikus evangéliumokban a Tamásra történő utalás rövid, és a tanítványok felsorolására szorítkozik. János evangéliumában azonban találunk bizonyos betekintést ennek a férfinak a jellemébe. Azon a néhány alkalmon, amikor figyelmünk Tamásra irányul, úgy tűnik, hamar nehézségekbe ütközik (ugyanakkor bátorságát is kimutatta), Jn 14,5, lassú a megértésben, Jn 11,16, és lassú elhinni bizonyos tényeket, Jn 20,25.
Amikor az Úr Jézus először jelent meg feltámadása után az apostolok között, Tamás nem volt ott. Nincs megadva távolmaradásának oka, és nincs szemrehányás sem miatta. Azonban Tamáshoz hasonlóan a mai tanítványok, akik elmulasztják, hogy összegyűljenek az Úr népével, elmulasztják azt is, ami az Úr jelenlétével jár. Tamás elutasította annak elfogadását, hogy testvérei látták az Urat, kijelentve, hogy neki bizonyítékra van szüksége, hogy ezt elhiggye.
Amikor az Úr megjelent a következő hét első napján, Tamás is jelen volt. Középen állt a feltámadott Üdvözítő a Golgota jeleit viselve a testén. Most itt volt a látható és megérinthető bizonyítéka annak, amelyről a kételkedő tanítvány beszélt, mint ami szükséges, hogy higgyen. Nem válaszolt a hívásra, hogy "hozd ide ujjadat... kezedet", Jn 20,27. A vele szemben álló kétségbevonhatatlan bizonyíték, több volt, mint elegendő számára, hogy elmondja nagy vallomását: "Én Uram és én Istenem", 28. v. Tamás elismerte Krisztus Úr voltát, és itt ez további bizonyíték az Üdvözítő Istenvoltáról, amely tökéletes összhangban van a negyedik evangélium kijelentett céljával, Jn 20,31.
Fontos megfigyelni, hogy a feltámadott Krisztus elfogadta mind az "Úr", mind az "Isten" megszólítást, és kijelentette, hogy áldottak azok, akik Tamással ellentétben nem láttak, és mégis hisznek.
Tamás hite nem olyan, amely leginkább tetszik az Úrnak, mivel látáson alapul. Az Úr szavai megfeddték Tamást, de bátorítást jelentettek sok ezer embernek minden időben: "boldogok akik nem látnak, és hisznek", 29. v.