Pál életének és szolgálatának ez a szempontja már megtérésének idején elébe állt. Akkor megmondta neki az Úr Anániáson keresztül, hogy "mennyit kell néki az én nevemért szenvednie", ApCsel 9,16. Nem sokkal azelőtt tanúja volt István szenvedésének, szeretett zsidó nemzetének keze által. Figyelte azokat, akik halálra kövezték, és egyetértett halálával.
Veszedelmek zsidók és pogányok részéről. Az üdvözülés már megváltoztatta a valaha gőgös zsidó életvitelét. Mint keresztyén lépett be Damaszkuszba, vakon és kézen fogva vezették, és megalázva távozott egy ablakon keresztül, ahonnan a falon kosárban eresztették le. Ez azért történt, mert szembeszállt a zsidókkal, amikor is összeesküvés célpontjává vált, hogy megöljék. Jeruzsálemben hellenisták találtak rá, akik "elhatározták, hogy megölik". Megkezdte szenvedő életét Krisztusért.
A három utazás. Az előkészület napjai leteltek, és Pál a társaival együtt "elküldetett" a Szent Szellem által, saját helyi gyülekezetük ajánlásával. Hamarosan "a hit szép harcát harcolva" találjuk őket, amint megtapasztalják a szenvedést, amely következik. Antiókiában a zsidók "üldözést kezdtek", és Ikóniumban "összefogtak..., hogy bántalmazzák és megkövezzék őket". Egyszer a tanítványok körülállták Pált, miután megkövezték, és azt hitték, hogy meghalt. Isten azonban szolgáit felhasználva lelkeket mentett meg és gyülekezeteket hozott létre, de az üldözés folytatódott. Erről az időszakról Pál később írt Timóteusnak, beszélve a "szenvedésekről, amelyek engem értek Antiókiában, Ikóniumban, Lisztrában; micsoda üldözéseket szenvedtem: de mindenből megszabadított engem az Úr". Filippiben "sok korbácsütés" és bebörtönzés érte, és a tesszalonikai zavargás mind bizonyságot tesz arról, hogy Pál fizikai szenvedései folytatódtak.
A gyülekezetek gondja. Pál szenvedése nemcsak fizikai természetű volt. Állandóan szívén hordozta a gyülekezetek szellemi előrehaladásának és gondjainak terhét. Voltak nagy szülési fájdalmak a hívőkért, konfliktusok a kolosséi szentekért, nyugtalanságok a korintusi gyülekezet miatt; "kívül harc, belül félelem", 2Kor 7,5.