KÉTSÉGTELEN MÉLTÓSÁG VAN a Mózes 5. könyve záró fejezeteiben. Mózes elhagyni készül Izráelt, szeretett népét. Olyan pásztorhoz hasonlóan, aki vezette nyáját és gondot viselt rá, ismeri az előttük álló lehetséges veszélyeket, és arra törekszik, hogy megóvja őket a bajtól. Észrevétlenül kell meghalnia, az Úr fogja eltemetni a Nébó-hegyén, 32,48-49; 34,5. Így halljuk utolsó szavait, 31. fej., hatalmas énekét, 32. fej., és végső áldását, 33. fej. Mózes utolsó ajánlásai nem hagynak kétséget afelől, hogy nagy formátumú vezér volt, és nagy prófétája az Úrnak, 34,7-12. Figyeljünk meg négy végső gondolatot Mózessel kapcsolatban.
Azoknak a feltételeknek utolsó meghirdetése, amelyek mellett a nép bemegy Istenével az ígéret földjére. Mózes parancsot adott először a népnek, azután Józsuénak, akire rákerül majd a vezetői palást, hogy legyenek erősek és bátrak, mert az Úr velük lesz és nem marad el tőlük, 31,6-8. A törvényt is megírta egy könyvbe, és odaadta a papoknak, hogy bánjanak vele helyesen, és olvassák a népnek, 31,9-13.
Az énekben Mózes mélységes vágyát fejezi ki szeretett nemzetének jólétére vonatkozóan. Leírja a választott nép természetét. Nyilvánvaló és tagadhatatlan az önfejűség és romlottság. Igen nagy jólétükben és áldásukban igen nagy bűnöket eszeltek ki, 32,7-15. Mégis Isten a kősziklájuk, egyedülálló és hatalmas, hogy üdvözítsen. Figyeljük meg tanácsát: „Vegyétek szívetekre mindezeket az Igéket"', 32,45-47.
Mózes áldása feltárja a törzsek sorsát - az isteni áldás legtávolabbi láthatárait. Mindegyiknek megvan a maga jelentősége, kapcsolódik Jákob áldásához, 1Móz 49, és ez a nemzettel kapcsolatos prófétai elképzelések széles skáláját nyújtja. Ezért szól a diadalmas refrén: „Boldog vagy, Izráel", 5Móz 33,29. Ízlelgessük ennek a fejezetnek a vigasztalását és bizonyosságát.
Mózes halála. Ki ne szeretné, hogy úgy írják le, mint őt, az embert, „akit az Úr szemtől szembe ismert"? Amikor felment a Nébó-hegyére, az Úr az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak tett eskü szavait ismételte meg, 5Móz 34,4. Ő pedig látta a beteljesedést saját szemeivel, de nem mehetett be abba; vö. Mt 17,3-4. Akit szolgált, annak az Istennek gyengéd kezei temették el őt a hegyen. Sírfelirata talán a következő lehetett volna: „a kinyilatkoztatott dolgok pedig miénk és a mi fiainké mindörökké", 5Móz 29,29.
Szentelj figyelmet az olvasásra!