VOLTAK LECKÉK, amelyeket Dávidnak, mint udvari embernek kellett megtanulnia. A tanterv azonban most többet követelt tőle, mint szökevénytől. Olvasmányunk elbeszéli Dávid látogatását a papoknál, 21,1-9, menekülését a filiszteusokhoz, 10-15. v., és egy ideiglenes pihenőhelyet, szentélyt egy barlangban, 22,1-5.
Mi táplálhatta Dávidot, amikor elvetették? A szent kenyér az egyetlen válasz, 4.6. v. Ha minden rendben lett volna, ez nem lett volna törvényes. De a papság reménytelenül elbukott, Isten szövétneke teljesen kialudt, 3,3, Isten ládája már nem volt a sátorban, 7,1, és Isten felkentjét a nemzet általában elvetette. Noha tehát Isten távolról sem lehetett elégedett ezekkel az intézményekkel, bizonyos értelemben ez mégis megszentségtelenítést, közönségessé tételt jelentett. Dávid talán mégis jogosan vette el a kenyereket, mint az Isten szíve szerint való ember, akin jövendő tervei nyugodtak. A szombat Ura nélkül nem lehet megnyugvás a rendelkezésekben, Mk 2,25-28. Így van velünk is. Jézus Krisztus nélkül, aki pártfogóként támogat bennünket az Atya előtt, mi lenne a bátortalan, tévedező szenttel?
Dávid nemcsak élelmet keresett. Érezte, hogy fegyverekre is szüksége van, vö. 17,14. A pap felajánlja a „filiszteus Góliát kardját", amely visszavezette Őt ahhoz az emlékezetes, Istentől kapott győzelemhez. Most azonban lelkét félelem ülte meg, 8. v.-től.
Félt Saultól, aki még tovább üldözte. Átment a filiszteai Gátba, Góliát szülővárosába. Bár Izráelben sokan késlekedtek őt elismerni, ezek a filiszteusok ezt mondták: „Vajon nem ez-é Dávid, annak az országnak a királya?". Itt volt a tízezrek megölője, 11. v. Dávid most „igen megrémült Akistól”, vö. Zsolt 56,4. Magaválasztotta útján odáig süllyedt, hogy bolondnak tettette magát. Isten nem vehetett részt ebben vele, bár felügyeletet gyakorolt a dolog felett, úgy, hogy „elment azért onnan Dávid", 22,1. Egyedül Istent féljed.
Félelem a látható dolgok miatt, bizalom a jó barátok segítségében, egyik hazugság a másik után, még az ismert ellenségek védelmének a keresése is sikamlós lejtőnek bizonyult közülünk nem keveseknek, akik erre az útra léptek. Vedd ezt figyelmeztetésnek, mert ennek a beszámolónak ez az igaz célja.
1Sám.3. 3 Isten mécsesét még nem oltották el, és Sámuel az ÚR templomában feküdt, ahol Isten ládája volt.
1Sám.7. 1 Erre elmentek a kirjat-jeárim-beliek, és fölvitték az ÚR ládáját, és bevitték Abinádáb házába, amely a dombon volt. Fiát, Eleázárt pedig az ÚR ládájának őrzésére rendelték.
Mk.2. 25 Ő pedig azt mondta nekik: Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor szükséget szenvedett, és társaival együtt megéhezett? 26 Hogyan ment be az Isten házába Abjátár főpap idejében, és ette meg a szent kenyereket, amelyeket nem szabad megenni, csak a papoknak, és adott a társainak is? 27 És azt mondta nekik: A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért. 28 Mert az Emberfia ura a szombatnak is.
1Sám.17. 14 Dávid volt a legkisebb. Amikor a három legidősebb elment Saullal,
Zsolt.56. 4 Mikor félnem kellene is, én benned bízom.