A PRÉDIKÁTOR KÖNYVÉT különböző utakon közelíthetjük meg. Némelyek szerint annak a témának a tárgyalása, amelyet úgy nevezhetünk, hogy „Élet Isten nélkül". Mások szerint ez csak naplószerű cinikus kihangsúlyozása az élet pesszimista szemléletének, amely „hiábavalóság és a szellem gyötrelme". Ismét mások szerint az emberi szív kielégíthetetlen sóvárgásának mélységes leleplezése. Mások számára prédikációt jelent a természeti ember felé olyan kifejezésmóddal, amelyet megért, azzal a szándékkal, hogy önmagától Istenhez vezesse el. Újfent mások szerint a tékozló Salamont igazítja helyre Salamon, a prédikátor.
Hasonlítsuk össze a könyv végét, 12,13-14, az 1,12-2,1 résszel. A „lényeg", amire a végkövetkeztetésben utalt, hosszú tapasztalat eredménye, amelyet a prédikátor a legfőbb boldogság keresésében elért. A prédikátor feljegyzi ennek a keresésnek a lépcsőfokait. Visszavezet bennünket a hiábavalóság napjaihoz, amikor a prédikátor úgy áll előttünk, mint a tudás embere, a gyönyör embere stb., míg leszűrve a lényeget, elfordul mindezektől a „hiábavalóságoktól" és előbukkan a bűnbánó ember. Salamon tehát rekonstruálja boldogság utáni kutatásának helyszíneit.
AZ ÉNEKEK ÉNEKE párbeszéd formájában van előadva. Vannak közbeszólások más személyektől, pl. Jeruzsálem leányaitól, 5,9; 6,1. De főképpen Salamon és Szulamit beszélgetése ez. Némelyek megkülönböztettek más személyeket is benne, egy pásztort, valamint egy királyt, de ezek ugyanannak a személynek a leírásai. Azok a szavak, hogy „szerelmem", és „szerelmesem", állandóan ismétlődnek, az utóbbit Szulamit használja, az előbbit pedig társa, a vőlegénye. Az általuk élvezett szerelem és közösség két előképe annak a közösségnek, amely az Úr és Izráel, Krisztus és Gyülekezete, valamint Krisztus és az egyes hívő ember között fennáll.
„A kiszáradt kutaktól elküldtek bennünket a forráshoz", írta Sámuel Rutherford, és ez igaz, ha ezt a két Könyvet szembeállítjuk. Az Énekek Éneke bemutatja, milyen áldást és megelégedést lehet elérni, és ebben ellentétet képez a Prédikátor könyvével szemben, amely azt ismétli, hogy „minden hiábavalóság és a szellem gyötrelme". Ahogyan a Prédikátor könyvében minden csupa üresség, az Énekek Énekében minden maga a teljesség. A világ és az Úr áll itt szemben egymással. Az egyik könyvben a szív túl nagy annak céljaihoz; a másikban a Cél túl nagy a szívhez. „Semmi más, csak Krisztus elégíthet meg."