A JEREMIÁS SIRALMAINAK minden fejezete egy költemény, tragikus siralom Júda szenvedései miatt. Jeremiás szelleméből olyan sok van annak nyelvezetében, hogy nehéz lenne tagadni az ő szerzőségét. Jeruzsálem lerombolását és Júdának Kr. e. 587-ben történt pusztulását igen eleven kifejezésekkel siratja meg. Bűn és lázadás volt az ok, szenvedés és száműzetés az eredmény; mindkettő szívszaggató kiáltásra ösztönzi a prófétát.
Figyeljük meg a tragédiát. Úgy látszik, az 1. és 3. fejezet kifejezésmódjából, hogy a próféta a nemzet helyére áll. Személyes panasza és személyes bűnvallása látható módon olyan valaki szívéből szakad fel, aki a nemzet pusztulása felett töpreng. Figyeljük meg az 1,12-ben lévő szavakat: „Mindnyájatokat kérlek, ti járókelők: tekintsétek meg és lássátok meg, ha van-é olyan bánat, mint az én bánatom, amely engem ért". Az ítélet Jahvetól, magától származik. „Az Úr...", 1,15.17; 2,1-2.5.7-8. stb. Az Úr keze nehezedett rá a bűnös nemzetre, és nem volt enyhülés. Bizonyos értelemben kegyvesztettségről van szó. Isten drága dolgait megszentségtelenítették. Ez olyan, mint a nemesfém, az arany, amely meghomályosodott, Jsir 4,1-2. A próféták és papok bűneire válasz érkezett, Jsir 4,13. Az Jsir 1,12-t gyakran alkalmazzuk Krisztus kereszten elszenvedett szenvedéseire. Ott, az Istentől való elhagyatottság magányában a mi bűneinkért viselte a büntetést, nem a sajátjáért. Nem jelentene semmit számunkra, hogy neki annyit kellett szenvednie? Hála Istennek, mi is hálával válaszolhatunk erre: „Az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem", Gal 2,20. Igazán elmondhatjuk, hogy ez a mindent jelenti nekünk?
Figyeljük meg a bizalom jelét is, 3,19-26. A szeretetről való megemlékezésben a reménység világossága van. Ezek drága versek Isten meg nem szűnő szánakozása biztosítja a védelem és biztonság alapját. A változó szeretet és hűség Isten változhatatlan szeretetével és hűségével találkozik. Az ember bukása csak világosságra hozza Isten hűségét, aki nem tévedhet. Minden új reggel az Ő együttérzésének és szánakozásának frissességét hozza napfényre. Csodálatos az Isten! Milyen jó, hogy „Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom", 24. v. Örvendezzünk ezen a napon. Eszünkbe juttatja, hogy Istennel átmehetünk a tragédián keresztül bizalommal a diadalba. Olyan Istennel van dolgunk, aki nem változik, Zsolt 102,27; Mal 3,6; Zsid 1,12.