AZ ÚR megbízást adott az apostolainak: „Menjetek", mondta (6. v.). Mielőtt azonban valóban „kiküldte" őket (5. v.), először „hatalmat adott nékik" (1. v.). Az Úr mindig ellát megfelelő erővel a feladathoz, amelyet ad. Attól a naptól, hogy Dávid felkent király lett, az Úr Szelleme birtokba vette (1Sám 16,13). Ha Elizeusnak prófétának kell lennie Illés „helyén" (1Kir 19,16), akkor meg fogja kapni Illés palástját és az Ő szellemének kettős mértékét (2Kir 2,9-15). Amikor az Úr elhív, mindig felszerel, és kielégít minden szükséget.
Jézus elmondta apostolainak, hova kell menniük (5-6. v.), mit tegyenek, mit mondjanak (7-8. v.), és hogyan gondoskodjanak ellátásukról (9-13. v.). Azután megmondta nekik, hogyan kell viselkedniük, ha az emberek elutasítják mind őket, mind üzenetüket (14-15. v.). Később beszélt az örök jutalmakról, amelyek azokra várnak, akik szívesen fogadták követeit (40-42. v.). De először (16-39. v.) megállt, hogy figyelmeztesse tanítványait arra az ellenállásra, amellyel szembekerülhetnek, és hogy mondjon nekik néhány bátorító szót.
Az apostolok legyenek okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok, mert úgy tekintik majd őket, mint vágójuhokat, amelyek képtelenek megvédeni magukat (16. v.). Ki lesznek téve háborgatásnak mind a polgári, mind a vallási hatóságoktól, zsidóktól és pogányoktól egyaránt (17-18. v.). Az Úr biztatta őket, hogy ne aggodalmaskodjanak (19-20. v.). Noha „tanulatlanok" (Csel 4,13) képesek lesznek a Szellem vezetése által szembeszállni azokkal, akik felettük állanak tekintélyben és ismeretben. Szükségtelen félniük (26., 28., 31. v.). Miért féljenek a szenvedéstől, amikor az Mesterükhöz teszi őket hasonlóvá? (24-25. v.) Várhatják azt az időt, amikor nyilvánosan ismeretes lesz becsületességük és diadaluk (26-27. v.). Ne féljenek az ellenségektől, akiknek hatalma korlátozott; azoktól, akik csak a testnek árthatnak, de többet nem tehetnek (28. v.) Nincs helye félelemnek az olyan szívben, amely megérti, hogy az életnek legközönségesebb eseményei is csupán a jót munkálják. Istennek gondja van a részletekre (30. v.). Gondoskodik a közönséges verebekről is; mennyivel inkább a gyermekeiről (29., 31. v.). A tanítványok, anélkül, hogy nyugtalanok lennének szavaik miatt, vagy féltenék biztonságukat, tegyenek vallást Krisztusról, és szeressék Őt mindenek felett (32-39. v.).
1Sám 16,13 Vette tehát Sámuel az olajosszarut, és fölkente őt testvérei körében. És attól a naptól fogva az ÚR lelke hatalmasan Dávidra szállt. Azután fölkelt Sámuel, és elment Rámába.
1Kir 19,16 Azután Jéhút, Nimsi fiát kend föl Izráel királyává, Elizeust pedig, az ábél-mehólái Sáfát fiát kend föl prófétává a magad helyébe.