AZ ÚR szembekerült számos Heródes-párti emberrel és a farizeusok tanítványaival (Mt 22,16). A kérdést azonban, amelyet feltettek neki (17. v.), nem ők találták ki. Ez a nemzet vallási vezetőitől; a farizeusoktól (15. v.), a főpapoktól és az írástudóktól (Lk 20,19-20) származott. Olyan kérdés volt, amely a nemzetet megosztotta. Mindkét pártból képviselőket választottak, hogy jelen legyenek a vitánál. A Heródes-pártiak képviselték a római uralommal szembeni lojalitást. A farizeusok ezt keményen ellenezték, és csendes együttérzést mutattak a sok lázadóval, akik a császár ellen támadtak. Az volt a szándékuk, hogy Jézust a szavaival tőrbe ejtsék és összezavarják.
Kr. e. 6. óta a rómaiak helytartókon keresztül uralkodtak Izráelen. Az adófizetés volt a leginkább kézzelfogható - és legsérelmesebb - szimbóluma ennek az uralomnak. Jött a zsidó küldöttség a hízelgés mézesmázos szavaival (16. v.) arra törekedve, hogy lefegyverezze Jézus gyanúját. Ő mindenen átlátott (18. v.). Az volt a céljuk, hogy Jézust szörnyű dilemma elé állítsák. Végzetes lett volna bármelyik válasza. Ha azt mondta volna, hogy igen, adót kell fizetni, elismerte volna a császár királyi hatalmát, és megcáfolta volna minden igényét arra, hogy Ő a Messiás. A farizeusok készen álltak volna, hogy ekkor azzal vádolják a nép előtt, hogy ellensége az ő nemzeti reményeiknek. A vezetők azonban azt várták, hogy nemet mondjon. Ekkor a Heródes-pártiak álltak készen arra, hogy bevádolják Pilátusnál, mint a római államhatalom ellenségét (Lk 20,20; Lk 23,2). Terveiket ravaszul készítették, és ügyesen hajtották végre.
Az Úr tökéletes bölcsességgel válaszolt nekik, ahogyan a későbbi kérdéseknél is tette (23-40. v.). Rámutatott a pénzérmén lévő képre, névre és címekre, amelyek közhírré tették a római uralom tényét. Az Úr elismerte az adófizetés helyességét a császárnak azon az alapon, hogy az csak saját tulajdonának visszaadását jelenti. De tovább ment. Az ember is hordoz egy képet - jóllehet el van torzítva és be van szennyezve (Mt 22,21.; 1Móz 1,26-27). Jézus emlékeztette az embereket Isten felettük való jogaira. Ekkor otthagyták Jézust; terveik meghiúsultak (22. v.)
Nekünk is meg kell adnunk „a császárnak", ami az övé (Róm 13,1-7), és „az Istennek" azokat, amik az Övéi (Róm 12,1-2).
Mt 22. 15 Ekkor a farizeusok elmentek, és tanácsot tartottak, hogyan fogják meg őt beszédében. 16 Majd elküldték hozzá tanítványaikat a Heródes-pártiakkal együtt, akik ezt mondták: Mester, tudjuk, hogy igaz vagy, az Isten útját igaz módon tanítod, és senkire sem vagy tekintettel, mert nem az emberek személyére nézel. 17 Mondd meg azért nekünk, mit gondolsz: szabad-e a császárnak adót fizetnünk, vagy nem? 18 Jézus pedig, ismerve álnokságukat, így szólt: Mit kísértetek engem, képmutatók? 19 Mutassatok nekem egy adópénzt! Azok pedig odavittek neki egy dénárt. 20 Ekkor azt kérdezte tőlük: Kié ez a kép és a felirat? 21 Azt felelték: A császáré. Akkor azt mondta nekik: Adjátok meg azért a császárnak azt, ami a császáré, Istennek pedig azt, ami az Istené!
Róm 13. 7 Adjátok meg azért mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, annak az adót, akinek a vámmal, annak a vámot, akinek a félelemmel, annak a félelmet, akinek a tisztelettel, annak a tiszteletet.
Róm 12. 1 Kérlek azért titeket, testvéreim, Isten irgalmára, hogy szánjátok oda testeteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul. Ez a ti okos istentiszteletetek. 2 És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el az elmétek megújulása által, hogy megítélhessétek, mi Isten jó, kedves és tökéletes akarata.
Lk 20.19-20 A főpapok és az írástudók azon voltak, hogy még abban az órában elfogják, mert megértették, hogy ellenük mondta ezt a példázatot, de féltek a néptől. Azért, hogy szemmel tartsák, kémeket küldtek ki, akik igaznak tettették magukat, hogy őt megfogják beszédében, és átadják a hatóságnak és a helytartó hatalomnak.
Lk 23,2 Így kezdték vádolni: Úgy találtuk, hogy félrevezeti népünket, ellenzi, hogy a császárnak adót fizessünk, és azt állítja magáról, hogy ő Krisztus, a király.
1Móz 1,26-27 Akkor ezt mondta Isten: Teremtsünk embert a magunk képére és hasonlóságára. Uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, mind az egész földön és a földön csúszó-mászó mindenféle állaton. Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten a maga képére és hasonlóságára teremtette: férfiúvá és asszonnyá teremtette őket.