AZ ÚR, kritikusainak elhallgattatása után elmondott nekik egy példázatot, amelynek hatása a 12. versből világos. A helyszín egy szőlőskert. Ismerhették Isten énekét a szőlőskertről Izráellel, valamint kiváltságaival és felelősségével kapcsolatban (Ézs 5,1-7). A szőlő ültetője Isten. A gyepű az elkülönítés válaszfala zsidó és pogány között (Ef 2,14). A munkások maguk a zsidó vezetők; a szolgák a próféták, és a szeretett fiú magáról az Úrról beszél. A kő is az Úrról beszél, és ezt más evangéliumok is megerősítik (Mt 21,42-44; Lk 20,17-18).
Az Úr válasza, amelyet a farizeusoknak és Heródes-pártiaknak adott, akik azért mentek hozzá, hogy csapdába ejtsék a szavaival, az emberi uralmat a maga megfelelő helyére tette, és ugyanakkor hatalmi előírásait alárendelte Isten magasabb rendű igényeinek (13-17. v.).
Ezután a sadduceusok jöttek hozzá egy elméleti kérdéssel, amely a halál utáni személyes kapcsolatokra vonatkozott (18-23. v.). Az Úr válaszában a Szentírás alkalmazásának csodálatos példáját mutatta be. Mennyivel irányadóbb egy válasz manapság, ha kizárólag Isten Igéjére alapul és nem az emberek gondolataira! Isten - fejezte be mondanivalóját az Úr - az élők Istene (27. v.). Azokra utalt ezzel, akik meghaltak. Milyen vigasztalást jelent ez az ismeret mély bánat idején, és milyen áldott az a reménység, amelyet megerősít!
Ezután következett egy olyan kérdés az egyik írástudó részéről, amely őt érdekelte és talán nyugtalanította (28-34. v.). Az Úr szentírás-ismerete ismét tökéletes választ biztosított. A szeretet alapja az önmegtagadás. A szeretet a szívnek olyan beállítottsága, amely ellenőrzi a gondolatokat és ösztönzi a tetteket. A felebaráti szeretetet Isten gyermekein figyelik meg. Ilyen volt az Úr kegyelme, amelyet az átlagember boldogan hallgatott; Őbenne azonban az igazságnak olyan teljessége lakozott, hogy az írástudók megítélésében könyörtelen volt (35-40).
A fejezet a szegény özvegyasszonyról szóló beszámolóval végződik, aki elnyerte az Úr elismerését, mivel noha csak két fillérje volt, mindent, amije volt, beledobta a templomperselybe (41-44). Az ajándék értékét azzal mérik, ami visszamarad!
Ézs 5.1-7 Hadd énekeljek kedvesemről, egy dalt szerelmesem szőlőjéről! Kedvesemnek szőlője volt dúsan termő hegyoldalon. 2 Fölásta és megtisztította a kövektől, nemes vesszővel ültette be, közepére tornyot építtetett, és sajtót is vágatott bele. Várta, hogy majd jó szőlőt terem, de vadszőlőt termett! 3 Most azért, Jeruzsálem lakói és Júda férfiai, ítéljetek köztem és szőlőm között! 4 Mit kellett volna még tennem szőlőmmel, amit nem tettem meg vele? Vártam, hogy jó szőlőt teremjen, miért termett vadszőlőt? 5 Azért most tudatom veletek, hogy mit teszek szőlőmmel: Lerontom kerítését, hogy lelegeljék, elbontom kőfalát, hogy eltapossák. 6 Parlagon hagyom: nem metszik és nem kapálják meg, tövis és gaz veri föl. A fellegeknek is parancsolok, hogy ne adjanak rá esőt. 7 A Seregek URának szőlője pedig Izráel háza, és Júda férfiai az ő gyönyörűséges ültetvénye. Jogőrzésre várt, de jogorzás lett; igazságra, de keserű kiáltás lett!
Ef 2,14 Mert ő a mi békességünk, aki a kettőt eggyé tette, és ledöntötte a válaszfalat, az ellenségeskedést az ő testében.