ISTENÜNK SOHASEM téved. Emberi szempontból Pál visszatérése Jeruzsálembe szerencsétlen dolog volt; misszionáriusi munkája megszűnt, a zsidók elutasították, és úgy látszik, életpályájának végéhez ért. Isten azonban képessé tette, hogy prédikáljon különbőző hallgatóságok előtt, amelyek a csőcseléktől az uralkodóig terjedtek, az Úr Jézus Krisztust mindig felmagasztalva. Az utolsó bizonyságtétel a keresztyén igazság fenséges kijelentése, amely feltárja Isten jellemét az üdvözítésben.
A 16-19. v. képezi Pál beszédének lényegét: speciális apostoli megbízatását a damaszkuszi úton. Megfigyelhetjük Isten szándékát, hogy megszabadítja (vagy még inkább: kiviszi) „e néptől és a pogányoktól" (17. v.). Az üdvösség a hívő embert olyan társaságba helyezi, amelyben nincsen sem zsidó, sem pogány, mert mindenki egy Krisztus Jézusban (Gal 3,28). Mennyire értékeljük az isteni tervet Isten mesterművében, a Gyülekezetben? Az üdvösség egyben a szellemi látás biztosítását is jelenti (18. v.). Itt Isten kegyelme munkálkodik. Pál minden vallásos hagyománya, bármilyen őszinte is volt, keserű vakságban zajlott, és így folytatta volna, ha Isten meg nem nyitotta volna a szemét. Legyünk hálásak az ingyen kegyelemért, amely a mi értelmünket is megnyitotta az evangélium előtt.
Ezután jön Isten szentsége, Aki az embereket „sötétségből világosságra" vezeti (18. v.). A kápráztató fény, amely Pált meglepte, szembe állította azzal, Aki a hívőktől életüknek gyökeres megváltozását kívánja (12-14. v.). Törekszünk-e arra, hogy a világosságban járjunk (1Jn 1,5-7)? Isten hatalma a Sátán fogságából való megszabadulásban nyilvánul meg (ApCsel 26,18), és ilyen rabszolgaságból kiszabadítva bizonyosak lehetünk, hogy Szabadítónk meg fog tartani bennünket biztonságban az örökkévalóságra. Isten szeretete látható a „bűneiknek bocsánatában" (18. v.), amit különösen becsben tart az, aki olyan elkeseredetten támadta az Úr népét (9-11. v.). Utolsóként jön az isteni szándék: a szentekre váró örökség (18. v.). Pállal együtt várjuk üdvösségünk csúcspontját, az Úr Jézus visszatérését.
Festus elutasította ezt a nagy tanítást, mint bolondságot (24. v.), és Agrippa a zavarodottságát egy tréfával igyekezett elütni (28. v.). Egyedül Pál mutat példát az egyszerű engedelmesség helyes reagálására (19. v.). Vegyünk róla példát!