PÁL KÖVETKEZETES volt. A szentek boldogságára törekedett Azért nem ment el Korintusba, mert különben megszomorította volna őket. Takarékosan használta a szigorúságot és az intést. Ha sokkal többet feddünk, mint dicsérünk, szigorúságunk el fogja veszíteni hatékonyságát, mert gyakorisága miatt leértékelődik. Amikor Pál feddett, szeretettel tette (4. v.). Az egyetlen hatásos feddés az, amely a szeretet karját fonja a másik ember köré.
Első levele után fegyelmezetten viselkedtek, most azonban már túlságos szigorúságban és keménységben voltak vétkesek. A fegyelmezést azért alkalmazták, hogy helyreállítsák a vétkezőt. Most késznek kell lenniük a megbocsátásra. A keresztyénnek mindig készen kell állnia a megbocsátásra, ahogyan Isten neki megbocsátott. Kétféle veszély leselkedett rájuk. A túlságos szigorúság a vétkest kétségbeesésbe kergetheti (7. v.), vagy a Sátán kihasználhatja az alkalmat arra, hogy kiszakítsa őt a keresztyének közösségéből (11. v.).
Tróásban Pál életének egyik legnehezebb döntésével került szembe: bűnösöknek vagy szenteknek szolgáljon-e; lelkeket mentsen, vagy egy testies gondolkodású gyülekezeten segítsen? Kettős szolgálata volt (Kol 1,23-25). Elhagyta Tróást, ahol pedig alkalma lett volna a szolgálatra, hogy a korintusi gyülekezet szükségleteit ellássa. Abban a pillanatban fontosabb volt, hogy visszatartsa a Krisztus nevének gyalázatától azokat, akik az Ő nevéről neveztettek, mint az, hogy új lelkeket vezessen el az Ő megismerésére.
Titusz elvitte neki a híreket Krisztus szeretetének Korintusban aratott diadaláról, és Pál hálát adott annak, Aki mindig diadalra vezette. A 14. versben lévő metafora Róma diadalmeneteit idézi. Pált hatalmas Hódítója vezette a világban, mint az Ő hatalmának illusztris képviselőjét, hogy hódítson és üdvözítsen. Krisztus egykori ellenfele most már Krisztus szolgája volt. Ő vezette diadalmenetben, nem csupán, mint aki győzelmet aratott, hanem mint aki Istennel diadalmaskodik.
Az apostoli igehirdetők illatként szerepeltek, Krisztus jó illatja voltak, minthogy üzenetük Isten jó tetszését szolgálta. Teljesen elfogadhatóak voltak Isten számára, noha bizonyos hallgatóik számára ez a halál illata volt, miközben másokat üdvözített (15- 16. v.).