AZOK a kellemetlen dolgok, amelyeket Péternek el kellett mondania, majdnem befejeződtek, és most gondolhat a szentekre, akiket ebben a fejezetben négyszer „szeretteimnek" nevez. Az emlékezés Isten Igéjére mindig megmozgatja az őszinte elmét. A hamis tanítók hiábavalóságainak dagályos szavai között ott éktelenkedett a következő kérdés is; „Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert amióta az atyák elhunytak, minden azonképpen marad." Nekik, mint mindenki másnak, ott volt az Ószövetség, hogy olvassák, de szándékosan tudatlanok lettek annak igazsága felől. Különösen tudatlanok voltak a teremtés és özönvíz beszámolói felől, mert éppen ezek az események bizonyítják, hogy Isten beavatkozhat és nyíltan megmutathatja hatalmát.
Másrészt viszont a hívő ember ne legyen tudatlan azzal a ténnyel kapcsolatban, hogy az idő önmagában nem jelent korlátozást az Úrnak. Isten ideje mindig eljön, és azzal együtt hatalmának és szent jellemének bemutatása is; de időközben Ő hosszan tűrő, nem akarva, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson (9. v.).
Az Úrnak napja az az időszak, amikor ismét nyíltan beavatkozik a világ ügyeibe. Igaz, hogy munkálkodik az Ő világában ma is, de oly módon, hogy az emberek figyelmen kívül hagyhatják. Eljön azonban az idő, amikor az emberek rákényszerülnek, hogy felismerjék; van Isten, és ez az Isten szent jellemű és hatalmas. Ez a nap úgy fog eljönni, hogy az sokkolja a hitetleneket.
Másrészt viszont a hívő ember legalább várja az ilyen dolgokat (3,14); még jobb, ha őszintén sóvárog utánuk (3,12). Ezeknek a jövőbeli dolgoknak a várása hatást fog gyakorolni a jelenre is. Ahogyan Péter felkiált: „...milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben...!" (11-12. v.) Az, hogy „milyeneknek" - ahogyan W. E. Vine mondja -, eredetileg azt jelentette, hogy „milyen országból", később pedig, hogy „milyen fajta". Világos, hogy mit foglal magában; ha olyan napot várunk, amelyben „igazság lakozik", akkor úgy kell élnünk most, mintha akkor élnénk. Pál is ugyanezekről a dolgokról beszélt nekik, így két bizonyságtévő szájából hallották az igazságot; ennek elegendőnek kell(ett volna) lennie ahhoz, hogy védelmet találjanak a hamis tanítókkal szemben. Lásd a Júd 17-et.