JÁNOS ÖREG ember volt, magányosan és száműzöttként élt Pathmosz szigetén. Az Úrnak napja volt, amikor az első nagy látomást kapta Isten Szellemétől. A látomás megdicsőült Urát mutatta. Noha János az Úr Jézus kebelén nyugtatta fejét az Ő (hús)testének napjaiban, most azonban annyira lenyűgözte a látomás fenséges volta, hogy mint Dániel, olyan lett, mint aki meghalt. Micsoda öröm és bátorítás lehetett János számára, amikor az Úr jobbjának érintését érezte, és kegyelmes szavait hallotta: „Ne félj!" Azóta is, ha megérinti szellemünket, és beszél a szívünkhöz, ezzel örömöt szerez nekünk.
Urunk úgy jelenik meg, mint népének Bírája, mert az Ítélet mindig Isten házán kezdődik el. Itt, ugyanúgy, mint Ezékiel napjaiban, az Úr ezt mondja: „...az én templomomon kezdjétek el" (Ez 9,6).
Urunk Jánoshoz intézett szavai feltárják az Ő jellemét: én vagyok az Első és az Utolsó és az Élő. Kezdet nélkül, vég nélkül az örökkévalóság Ura és minden élet forrása. Ő az örök Isten, Akit így kell imádni. Lényének titka felülmúlja az elemzést, és véges elménk magyarázatát. „Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya" (Mt 11,27).
Első megállapítása istenségét mutatja be, a második pedig csodálatos kegyelmét. Ő, az élet és örökkévalóság Ura halottá lett. Jól írhatta Charles Wesley: „Ez teljes titok, a Halhatatlan meghal. Isten kegyelme által ízlelte meg a halált az emberért, és amikor megemlékezünk, hogy mit tett értünk, leborulunk előtte, és szívből hálát adunk neki."
De Ő él „örökkön örökké, ámen!" Mivel meghalt és diadalmasan felemelkedett, most Ő az élet és halál Ura abszolút tekintéllyel, és nála vannak a halál és a sír kulcsai.
Ő tehát az a dicsőséges és diadalmas Valaki, Aki megbízta szolgáját, hogy írjon levelet a hét Ázsiában lévő gyülekezetnek. A Szellem hatalma által ezek alkalmazhatóak minden gyülekezetre a kegyelem egész korszakán át; olyan levelek, amelyeknek jól tesszük, ha figyelmet szentelünk.