„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem." Filippi 4,13
Az ilyen igeverset könnyen félreérthetjük. Elolvassuk, és azonnal eszünkbe jut százféle dolog, amit képtelenek vagyunk megtenni. Pl. valami fizikai erőfeszítés, amely emberfölötti erőt igényel. Vagy gondolunk valamilyen nagy szellemi teljesítményre, amely messze felülhaladja képességünket. Így azután ezek a szavak gyötrelemmé lesznek számunkra vigasztalás helyett.
Valójában ez az igevers valami mást jelent, mégpedig azt, hogy az Úr erőt ad nekünk mindannak elvégzésére, amit Ő kíván tőlünk. Az Ő akaratának körén belül nincs lehetetlenség.
Péter ismerte ezt a titkot. Tudta, hogy - egyedül önmagára hagyatkozva - képtelen lenne a víz tetején járni. De azt is tudta, hogy megteheti, ha azt az Úr parancsolja. Mihelyt Jézus Krisztus kimondta: „Jöjj!", Péter kiszállt a csónakból és elindult a víz tetején az Úr felé.
Normális körülmények között parancsomra egyetlen hegy sem ugrik a tengerbe. De ha ez a hegy akadályt képez köztem és az Isten akaratának teljesítése között, akkor elmondhatom: „Hegy, állj félre!", és megtörténik.
Végső soron tehát kimondhatjuk, hogy amit Isten parancsol, arra képessé is tesz! Ezért ad erőt nekünk mindenféle próbatétel elviselésére. Képessé tesz arra. hogy minden kísértésnek ellenálljak, és minden terhet elhordozzak. Megerősít, tisztává teszi gondolatvilágomat, tiszta indítékokkal ajándékoz meg, hogy mindig azt tegyem, ami az Ő szívének kedves.
Ha pedig nem kapok erőt, hogy valamit véghezvigyek, ha fenyeget a fizikai, vagy belső összeomlás, akkor föl kell tennem magamnak a kérdést, nem tértem-e el valahol az Isten útjáról, nem mentem-e a magam vágyai után? Lehetséges Istenért munkálkodni anélkül, hogy az Isten műve lenne. Az ilyen munkálkodást nem kíséri az Ő erőt adó ígérete.
Fontos tehát tudnunk, hogy Isten elvégzett akaratának folyamában haladunk-e előre. Ha igen, akkor örvendezhetünk és bízhatunk abban, hogy az ő kegyelme megtart és megerősít.