„...a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium." 2Korintus 4,4
Soha ne feledjük el, hogy az evangélium Krisztus dicsőségéről szóló örömhír. Természetesen Arról szól, Akit megfeszítettek, és Akit eltemettek. De már nincs a kereszten, már nincs a sírban. Feltámadott, fölment a mennybe, és most mint megdicsőült Ember, Isten jobbján ül.
Mint embert, nem úgy ábrázoljuk Őt, mint egyszerű názáreti ácsot, nem is úgy, mint Isten szenvedő szolgáját, vagy mint a Galileából származó ismeretlent. És főként nem úgy, ahogyan a modern vallásos művészet teszi: elpuhult humanista apostolként.
Úgy hirdetjük Őt, mint az élet és a dicsőség Urát. Ő az, Akit Isten felmagasztalt, és Akinek olyan nevet adott, amely minden név fölött való. Az Ő nevére egyszer majd minden térd meghajlik, és minden nyelv vallja, hogy Ő az Úr az Atyaisten dicsőségére. Dicsőséggel és tisztességgel megkoronázott Fejedelem és Szabadító Ő.
Még azzal is gyalázatot hozhatunk Rá, ahogy hirdetjük Őt. Az embert dicsőítjük talentumaival együtt, és azt a benyomást keltjük, mintha Istennek tulajdonképpen hálásnak kellene lennie azért, hogy ilyen ember szolgálja Őt. Azt az elképzelést támasztjuk, mintha az ember mutatna jóakaratot Istennel szemben akkor, amikor bízik benne. Ez nem az az evangélium, amelyet az apostolok hirdettek! Ők azt mondták: „Ti vétkesek vagytok az Úr Jézus Krisztus meggyilkolásában. Ti megragadtátok Őt, és istentelen kezeitekkel keresztre szegeztétek! Isten azonban feltámasztotta Őt a halottaiból, és a maga jobbján megdicsőítette Őt a mennyben. Ő ott van most megdicsőült testben. Szögekkel megjelölt kezében tartja az egész világmindenség királyi pálcáját. És egyszer visszajön majd, és igazságban megítéli a földkerekséget. Ezért tartsatok bűnbánatot, és forduljatok Hozzá hittel. Nincs más lehetőség a megmenekülésetekre. "Nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk" (Csel 4,12).
Bárcsak ilyen látást nyernénk a megdicsőült Emberfiáról! És olyan nyelvet, amely hirdetné a dicsőségek milliárdjait, amelyek homlokát koronázzák! Mert akkor a bűnösök nyilván remegnének, és úgy kiáltanának, mint egykor pünkösdkor „Mit tegyünk, testvérek, férfiak?" (Csel 2,37).