„Most pedig, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék Igédet;" Cselekedetek 4,29
Amikor az első keresztyének üldöztetéseket szenvedtek, nem várták a körülmények megváltozását. Dicsőítették Istent az adott körülmények között.
Sajnos, mi gyakran nem követjük az ő példájukat. Cselekedeteinket inkább későbbre halasztjuk, amikor majd a föltételek kedvezőbbek lesznek. Az utca köveit akadályoknak tekintjük. Visszavonulásunkat azzal mentegetjük, hogy a körülmények nem kedvezők.
Az egyetemi hallgató nem óhajt keresztyén szolgálatot végezni mindaddig, amíg záróvizsgáját háta mögött nem tudja. Azután pedig teljesen lefoglalják a barátságok és a házassága. Majd hivatásának és családi életének terhei tartják vissza a keresztyén munkától. Elhatározza, hogy megvárja a nyugdíjaztatását, amikor szabad lesz, és életének hátralevő részét teljesen az Úr rendelkezésére bocsátja. Mikor azután végre nyugdíjba megy, addigra teljesen elpárolog belőle az energia és a szellemi látás, és elpihen a kényelmes életben.
Vagy talán megállapítjuk, hogy olyan emberekkel vagyunk kénytelenek együtt dolgozni, akik nem fogadnak bennünket elég gyöngéden. Talán ezeknek az embereknek szavuk van a gyülekezetben. És noha hűségesek és keményen dolgoznak, mi problematikusnak találjuk őket. És mit teszünk ilyenkor? Duzzogva félrevonulunk, és várunk néhány kiváló személy temetésére. De ez nem válik be. Az ilyen emberek többnyire bámulatosan hosszú életűek. Temetésekre várni meglehetősen meddő dolog.
József nem várta meg, amíg kiszabadul a börtönből, hogy majd akkor odaszánja valaminek az életét. Szolgálata volt Isten számára a börtönben is. Dániel is a babiloni fogság során tett erőteljes bizonyságot Istenről. Ha megvárta volna a száműzetés végét, akkor már késő lett volna! Pál börtönből írta leveleit Efézusba, Filippibe, Kolosséba és Filemonnak. Nem várt arra, hogy majd megváltoznak a körülményei.
Itt a földön körülményeink sohasem eszményiek. És nincs a keresztyének számára ígéret, hogy azok valaha is megjavulnak. Ezért azután a szolgálatra ugyanaz érvényes, mint az üdvösség elnyerésére: „Íme, most van a kellemetes idő" (2Kor 6,2 — Károli ford.).
Luther azt mondta: „Aki addig akar várni, míg a munkájához az idő teljesen kedvező lesz, az sohasem fogja megtalálni." Salamon pedig így figyelmeztet bennünket: „Aki mindig csak a szelet figyeli, nem vet, és aki csak a fellegeket lesi, nem arat" (Préd 11,4).