„De hála legyen Istennek, aki Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt." 2Korintus 2,14
Pál itt egy hadvezér győzelmi bevonulásának képét használja, aki éppen visszatér egy hadjáratból. A tábornok vezeti a diadalmenetet, mögötte jönnek ujjongó csapatai. Őket követik a hadifoglyok, akikre fogság és rabszolgaság, vagy halál vár. A bevonulás útja mentén véges-végig tömjénezők füstölnek, amelyek a levegőt jó illattal töltik be. Csakhogy ennek a jó illatnak a különböző emberek számára különböző a jelentése, attól függően, hogy melyik oldalon állnak. Akik hűségesen követték vezérüket, azoknak a győzelem jó illatát jelenti. A foglyok számára azonban a pusztulás és a megtorlás előjele.
Az Úr szolgájának útja több párhuzamot mutat fel ezzel a képpel. Az Úr diadalra viszi őt. Még ha ez nem is látszik mindig győzelemnek, akkor is vitathatatlan, hogy ő a győztes oldalán áll, és Isten ügye sohasem lehet vesztes.
Amerre csak jár, mindenüvé Krisztus jó illatát viszi magával. Ennek a jó illatnak azonban a különböző emberek számára más és más a jelentése. Azok számára, akik engedelmeskednek az Úr Jézusnak, az örök élet jó illatát jelenti. Akik azonban elutasítják maguktól az evangéliumot, azoknak a halál és a pusztulás illatát.
De mindkét esetben Istené a dicsőség! Isten dicsőül meg a bűnbánó bűnös megtérésében. De azok elutasításában is, akik elvesznek. Ha majd az ítéletkor megállnak Krisztus nagy fehér királyi széke előtt, a legkisebb szemrehányást sem tehetik Istennek borzalmas sorsukért. Volt lehetőségük arra, hogy üdvözüljenek, ők azonban visszautasították ezt.
Általában a keresztyén szolgálatot aszerint ítélik meg, hogy annak nyomán hányan jutnak hitre. Ez a vers azonban talán arra is utal, hogy éppoly helyes lenne a szolgálatot aszerint értékelni, hogy hányan utasították vissza az evangéliumot - miután egyértelműen és világosan elébük tárták!