„És bejárta (Jézus) egész Galileát, tanított a zsinagógáiban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, és gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget a nép körében." Máté 4,23
A keresztyének visszatérő problémája a prédikálás és a szociális munka közti helyes egyensúly megtalálása. Az evangéliumi keresztyéneket gyakran azért bírálják, hogy állítólag csak az emberek lelkével foglalkoznak, és túl keveset azok testi szükségleteivel. Más szavakkal: nem fordítanak elég időt arra, hogy az éhezőknek enni adjanak, a mezíteleneket felruházzák, a betegeket meggyógyítsák. - Kétségkívül igaz, hogy az Úr Jézus törődött az emberek testi szükségleteivel, és arra tanította követőit, hogy Ők is törődjenek vele. A történelemben mindig is a keresztyének voltak azok, akik szociális és karitatív szolgálat terén élen jártak és utakat törtek.
De itt felmerül a sorrendiség kérdése. Mi a fontosabb: az ideigvaló vagy az örökkévaló? Ha e mérték szerint ítélünk, akkor egyértelműen az evangélium a fő dolog. Erre utalt az Úr Jézus, amikor azt mondta: „Az az Isten dolga, hogy ...higgyetek..." (Jn 6,29). A tanítás megelőzi a szociális segítséget.
(Az emberiség legnyomasztóbb szociális problémái vallási tévelygésekből is fakadnak. Így pl. Indiában emberek sokasága hal éhen, mivel sohasem vágnak le egy tehenet, mert azt hiszik, hogy benne egyik rokonuk él a reinkarnáció (lélekvándorlás) következtében. Ha más népek hajórakományszámra küldik is a gabonát, annak több mint a felét a patkányok falják fel, mivel senki sem öl meg egy patkányt.) Az emberek és problémáik számára Krisztus a megoldás.
Amikor fenn akarják tartani az egyensúlyt a prédikálás és a szociális munka között, mindig fennáll annak a veszélye, hogy elmerülnek a „kávé és péksütemény" munkában, és az evangélium számára sem hely, sem idő nem marad. A keresztyén jótékonysági szervezetek története bőségesen szolgáltat példát arra, hogy a jó így a legjobb ellenségévé lett.
A szociális munka bizonyos fajtái meglehetősen kérdésesek, ha ugyan nem teljesen elképzelhetetlenek a keresztyének számára. Hívő keresztyén ember pl. sohasem vehet részt a kormányzat megdöntésére irányuló forradalomban. Az is kérdéses, vállalhat-e politikai feladatot, hogy a szociális viszonyokon javítson. Sem az Úr, sem az apostolok nem tették ezt. Az evangélium terjesztésével sokkal többet lehet elérni, mint a törvényadással.
Annak a keresztyén embernek, aki mindent elhagyott, hogy Krisztust kövesse, aki mindenét eladta, hogy szétossza a szegények között, aki megnyitja szívét és pénztárcáját, ha valódi nyomorúsággal találkozik, nem kell lelkiismeret-furdalást éreznie, ha szociális közönnyel vádolják.