„...mi nagyobb: az arany vagy a templom, amely megszenteli az aranyat?" Máté 23,17
Az Úr Jézus idejében az írástudók és farizeusok azt gondolták, hogy aki a templomra esküszik, annak nem föltétlenül szükséges az esküjét megtartania. De a templom aranyára esküdni - szerintük - egészen más volt. Akkor az illetőt kötötte az esküje. Ugyanezt a képtelen megkülönböztetést tették az oltárra és az oltáron levő áldozatra tett eskü között. Az előbbit meg lehetett szegni, az utóbbi kötelező volt.
Az Úr megmondta nekik, hogy értékrendszerük torz. A templom az, amely megadja az aranynak az értékét, és az oltár az, amely a bemutatott áldozatot különösen kiemeli.
A templom Isten földi lakhelye volt az Ószövetségben. A legmagasztosabb cél, amire itt a földön aranyat lehetett felhasználni, az a templom céljaira való adomány volt. Isten házával való kapcsolata különleges és páratlan értéket kölcsönzött neki. Ugyanez volt a helyzet az oltárral és a rá helyezett ajándékkal. Az oltár az istentisztelet fontos része volt. Állatot nem lehetett nemesebb célra felhasználni, mint hogy az oltárra teszik áldozatul.
Egy turista Párizsban kedvező áron vásárolt egy régiségboltban egy borostyánkő nyakláncot. Mikor a New York-i vámhivatal magas vámot vetett ki rá, a turista kíváncsi lett a dologra. Elvitte egy ékszerészhez, aki 25 000 dollárt kínált érte. Egy másik 35 000 dollárt. S mikor a turista megkérdezte, mitől olyan értékes ez a nyaklánc, az ékszerész nagyítón keresztül mutatta meg neki. Az volt belevésve: „Bonaparte Napóleontól Josephine részére". Napóleon neve tette a nyakláncot oly értékessé.
E példa jelentése világos: mi magunk önmagunkban semmik vagyunk és semmit sem tehetünk. Az Úrral való kapcsolatunk és az Úrnak való szolgálatunk tesz minket különlegesen értékessé. Spurgeon mondta: „A Golgotával való kapcsolatod a legcsodálatosabb és legdrágább rajtad."
Talán átlagon felüli értelmi képességünk van. Hálásak lehetünk érte. De ne feledjük közben soha el: csak ha ezt az értelmi képességet Krisztus szolgálatába állítjuk, akkor tölti be legmagasabb rendeltetését. Krisztus az, Aki megszenteli értelmi képességünket.
Vannak esetleg olyan talentumaink, amelyekért a világ kész magas árat fizetni. Talán még azt is gondoljuk, hogy a gyülekezet túl jelentéktelen azok számára. Pedig a gyülekezet az, amely megszenteli a talentumainkat, és nem a talentumaink szentelik meg a gyülekezetet!
Talán bőségesen van pénzünk. Félrerakosgathatjuk, eltékozolhatjuk személyes kedvtelésekre, vagy Isten országa számára használjuk fel. A pénz felhasználása akkor a legértékesebb, ha Krisztus ügyét mozdítjuk vele előre. Isten országa szenteli meg gazdagságunkat, s nem fordítva!