„Elvetjük a szégyenletes titkos bűnöket, nem járunk ravaszságban, nem is hamisítjuk meg az Isten igéjét, hanem az igazság nyílt hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt." 2Korintus 4,2
Három területre mutattunk rá, amelyen a szekták ellentmondanak a szentek számára egyszer s mindenkorra adott keresztyén hitnek. A szektáknak vannak más jellemvonásai is, amelyekre nemcsak hogy éber szemmel kell ügyelnünk, de amelyeket saját keresztyén közösségünkben is kerülnünk kell.
Így például a vezetőik személyi kultuszt építenek ki maguk körül. Vezetői képességekkel ellátott emberek sokszor kérlelhetetlen uralmat gyakorolnak a laikusok fölött, vak engedelmességet követelve, és engedetlenség esetére súlyos büntetéseket helyeznek kilátásba.
Gyakran állítják magukat az igazság kizárólagos birtokosainak, büszkélkednek ezek meghatározott ismertetőjegyeivel, és elítélnek minden más csoportot, amelyek nincsenek egy véleményen velük. Egyesek közülük azt állítják, hogy minden más tanításból kivonták a legjobbat, és ezért mindig övék az utolsó szó. Hiszik, hogy senki nem lehet igazán boldog, ha nincs beavatva az ő „misztériumukba".
Megkísérlik elszigetelni követőiket minden más tanítástól, mindazoktól, akik magukat hívőknek vallják, és minden olyan könyvtől, amit nem saját vezetőik írtak.
Gyakran törvényeskedő életmódot írnak elő. A megszentelődést egynek veszik bizonyos szertartások és szokások megtartásával, amiket az emberek a maguk erejéből véghez tudnak vinni, és amelyhez nincs szükségük Istenből való életre.
Ügyes lélektani manipulációrendszer segítségével anyagilag kizsákmányolják az embereiket. Fényűző gazdagságban élnek, míg a követőik a szegénység határán vegetálnak.
Sok szekta „bárányt rabló", amennyiben zsákmányszerző hadjáratot folytatnak más vallási közösségekben, ahelyett, hogy azokat igyekeznének elérni, akik mindenféle egyházi kapcsolaton kívül vannak.
Egy vagy több tanítást túlhangsúlyoznak, ugyanakkor teljesen figyelmen kívül hagyják az isteni kijelentés életfontosságú területeit.
Ellenségeiknek tartják azokat, akik az igazságot tanítják. Pál is föltette a kérdést a törvényeskedő galatáknak: „Most pedig ellenségetek lettem, mert az igazat mondom nektek?" (Gal 4,16).
Félelmetes lenne, ha az efféle magatartások vagy cselekedetek belopódznának egy egészséges keresztyén közösségbe. Amíg a földön élünk, résen kell lennünk velük szemben.